Emelt fővel jöhettek ki a medencéből a debreceni pólósok

Habár a papírforma nem borult, kifejezetten megsüvegelendő eredményt ért el a DVSE-Master Good a címvédő FTC Telekom vendégeként az E-On Férfi OB1 hatodik játéknapján. Kádár Kálmán együttese egy tucat gólt lőtt a bajnoknak, a medencében mutatott játék pedig biztató a jövőre nézve is.

0

858161069_4520324738223503_844734568090541610_n-300x167 Emelt fővel jöhettek ki a medencéből a debreceni pólósokHa valaki azt mondja a mérkőzés előtt, hogy „csak” hattal kapnak ki debreceniek a Fradi ellen, lehet, többen aláírták volna. A zöld-fehérek az élcsapatokat is sokszor 8-10 góllal döngölik a földbe az OB1-ben és a Bajnokok Ligájában sem állt tőlük a hengerlés, elég a román Steaua elleni a 16 gólos sikerre gondolni pár héttel ezelőttről. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az együttes szerdán még Athénban vendégszerepelt a Panathinaikosznál, így talán nem a legfrissebb kerettel ugrottak medencébe, ráadásul a világsztár légiósok közül mindenki pihenőt kapott. Persze így sem kellett félteni őket, hiszen egy fél válogatottat felvonultattak, a teljesség igénye nélkül többek között Fekete Gergő, Manhercz Krisztián, Nagy Ákos vagy éppen Vigvári Vendel ott voltak az FTC kezdőjében.

Változások a hajdúságiaknál is voltak: bajnoki mérkőzésen először kapott lehetőséget az amerikai légiós, Hal Goulter és Bera Károly is bekerült a keretbe a fiatalok közül. Az első percekben ők és a csapat tagjai is kaptak egy kis ízelítőt a ferencvárosiak játékából, négy perc alatt hirtelen 4-0 volt oda. Tőzsér Dávid törte meg a vendég gólcsendet a következő támadásból, nem sokkal később pedig az általa kiharcolt büntetőt váltotta gólra – megszerezve első magyar élvonalbeli gólját – a balkezes amerikai szélső, Hal Goulter. Nyolc perc után 5-2-re vezetett a házigazda.

Dmytro Ashanyin góljával indult a második játékrész, feljöttek kettőre a cívisvárosiak, mire azonban igazán lőtávolba kerülttek volna, az ellenfél rápakolt négyet. Az ukrán légiós foglalta keretbe a második felvonás történéseit, így a félidőben 9-4 állt az eredményjelzőn.

Térfélcserét követően tovább folytatódott a nyíltsisakos játék mindkét oldalon, amely meglátszott a gólok számán is. A debreceniek részéről Horváth Ákos volt elsőként eredményes, majd Bozó Péter szerzett szép centergólt. A DVSE negyed-beli utolsó találatát Macsi Martin jegyezte előnyből (15-7).

Habár a záró felvonásra a lényegi kérdések már eldőltek, méltán lehetünk büszkék az utolsó nyolc perce, hiszen ötöt lőtt a Kádár-legénység három kapott gól ellenben. A hazaiak első találatára Bozó Péter duplája érkezett válaszként, majd a szintén remeklő Tőzsér Dávid talált be kétszer egymás után. A debreceniek utolsó gólját Horváth Ákos szállította, így meglett az egytucat lőtt gól a világ talán legjobb csapatának otthonában (18-12).

E-On Férfi OB1, 6. forduló

FTC Telekom Waterpolo – DVSE-Master Good: 18-12 (5-2,4-2,6-3,3-5)