Akadémistáink már az első félidő végén több gólos előnnyel vonulhattak volna az öltözőbe, helyzeteik alapján. A folytatásban már nem volt kétséges, melyik csapat szerzi meg a győzelmet, bár az ETO tudott szépíteni, a debreceniek azonnal válaszoltak rá, nyomatékosítva az ellenfél számára, ma Pallagon marad a három pont.
DVSC DLA – ETO FC Győr: 4:1 (1:0)
DVSC-DLA: Acsádi, Szabó Á (Albert 75’), Bukta, Sitku, Bene, Szabó K, Sárosi, Pintér (Virágos 81’), Kovács, Sármány, Barna (Gyönyörű 69’)
Edző: Szatmári Csaba
Gólszerzők: Sármány 31’, 77’, Bukta 49’, Gyönyörű 88’
Szatmári Csaba:
Nagyon jó felfogásban játszottunk, megérdemelten nyertük meg a találkozót, akár még több gólt is szerezhettünk volna. Védelmünk jól zárt, kapusunknak sok dolga nem volt, az ellenfélnek helyzete sem nagyon volt. Sokszor kerültünk a védelem mögé, illetve kontrákból veszélyeztettünk. Kétgólos vezetésünknél a Győr tudott szépíteni, de szinte azonnal rúgtunk rá egyet, bebiztosítva a győzelmet. Nagyon fontos három pontot szereztünk, gratulálok a csapatnak. Ma még ennek a győzelemnek örülünk, de hétfőtől már a következő, elmaradt mérkőzésünkre készülünk, a Videoton ellen lépünk pályára szerdán.





