Tizenhat csapat részvételével rendezték meg a hajdúsági városban az első alkalommal kiírt Briswa nemzetközi Kupát, ahol a magyar utánpótlás együttesek, többek között az Újpest és a Ferencváros mellett ukrán és román csapatok is pályára léptek. Az egynapos, remek szervezésű tornán a nagyon erős mezőnyben néhol jó játékkal, szoros eredményeket ért el a végül 11.helyen végző DSC-SI. Oláh János tanítványai ismét bizonyították, hogy folyamatosan fejlődő, remek kis közösséget alkotnak.
Fotó:debrecenisportiskola.hu
A játékosok névsora: Molnár János, Cseke Roland, Hermeczi Károly, Mezősi János, Törő Levente, Tóth Máté, Sápi Zsolt, Rizán Lénárd, Kaszonyi Máté.
A szabolcsi megyeszékhelyen az egy évvel idősebbek mérkőztek meg a III. NYÍR – CHEM Kupán. Fiataljaink két győzelemmel és egy vereséggel a csoport második helyén végeztek, majd az elődöntőben egy góllal felülmúltak a Mátészalkát (2-1). Óriási csatát hozott a Kisvárda elleni finálé, amely 1-1-es döntetlen után, büntetőkkel az ellenfél sikerével zárult.
A szépen csillogó ezüstérem mellet örömteli, hogy a torna legjobb kapusának a mieink hálóőrét, Bíró Leventét választották, míg az egységes csapat benyomását keltő DSC-SI kiemelt játékosának Tóth Bence Zoltán bizonyult.
Fotó:debrecenisportiskola.hu
A játékosok névsora: Bíró Levente, Boda Marcell, Gombás Dávid, Hollik Milán, Forgó Patrik, Pindicska Máté, Tóth Bence, Vezendi Péter, Tóth Bence Zoltán, Baranyai Dominik