Fotó: Török Attila
Nem vagyok matematikus. Olyannyira, hogy a Vegyipari Technikumban – odajártam ugyanis több évig, mint a többiek – amikor csak tehettem, elblicceltem a matek órákat. Pedig a tanáromat szerettem. Sok mindent elnézett nekem. Lehet, hogy azért, mert hétvégeken kijártam a meccseire. NB I-es röplabdázó volt Csáthy Károly a DEAC-ban. A nagy generáció tagja. Ő tanította, hogy a relatív prím szám csak eggyel és önmagával osztható. A 109 tehát egy ilyen háromjegyű. Ennyi írnak majdan Dzsudzsák Balázs életrajzi adataiba nem is olyan soká. Merthogy ennyiszer ölthette magára a címeres magyar mezt válogatott meccseken. Vasárnap késő estétől érvényes ez a dokumentum, reméljük nem jön közbe semmi.
Érdeklődtem Nyírlugoson, lesz-e valamilyen buli, tudják-e az emberek mire készül hírességük. Nem mindenki adott igenlő választ. Annyit tettek hozzá, hideg lesz a hétvégére, de ott ezt megszokták, a kisváros éghajlata nem éppen mediterrán. Böngésztem a neten, és két híres embert említenek Nyírlugos ügyben. Egyikük dr. Kosutány Tamás agrárkémikus, aki 1848. március 7-én született. Emlékét utca őrzi a településen. A másik Dzsudzsák Balázs. Megemlíti az annales, hogy 1986. december 23-án látta meg a napvilágot, és a Nyírlugos SE-ben kezdte karrierjét.
Nem sok. De nem is kell több. Így is többen ismerik, mint Kosutány doktort. Hetek óta azt szajkózza a honi sport sajtó, hogy Marco Rossi meghívta a november 20-i magyar-görög meccsre, lehetőséget ad neki, hogy egyedül legyen csúcstartó a válogatottban. Eddig ugyanis ketten osztoztak a 108-szoros címben a hajdani kapus Király Gáborral. A rosszmájúak szerint besírta magát az elitbe. Három év után minek balhézik, hisztizik, hagyja már abba teszik hozzá.
Én másként vélekedem. Debreceniként nem is lehet negatív véleményem, meg nincs is. Megérdemli, és kész. Annyi egykori kiválóságról feledkeztünk már meg, akkor ez a lugosi gyerek miért nem örülhet? Pénzéhes, skandálta a Vasas “B” közepe pár hete. Ha az lenne, akkor nem jött volna haza nevelő egyesületébe, az NB II-be. Tény, mindene megvan, anyagi gondjai talán az unokáinak sem lesznek, ha okosan fekteti be értékeit.
Egy dolog sántít nekem. Rossi kapitány két és fél évig rángatózott, ha meghallotta a focista nevét. Most meg dicséri. Eszembe jut 1976, amikor a montreali olimpiára készült a sportolók társadalma. A női röplabda válogatott dr. Kocsis Attiláné vezetésével éremesélyesként könyveltetett el a felkészülés időszakában. Az előzetes keretből kimaradt Biszku Éva, Biszku Béla elvtárs leánya. Az MSZMP KB titkára mérges volt, de később megnyugodott, mert a gyerek utazott, sőt csapatával negyedik lett a világjátékon, de különben is 65-ször ölthette magára a trikolóros mezt 1973. és 1981. között.
Dzsudzsák esetében nincs ilyenről szó. Legalábbis remélem. Azért hasonlítgatok, mert rosszindulatú pletykák szerint a külügyminiszter fűzte meg Rossit. Ilyen a futball nálunk.
Vasárnap este kifut a gyepre a csapat. Az előzetesek alapján telt ház várható. Dzsudzsi jobb karján a kapitányi szalag, a görögök megtapsolják majd, és remélem a hatvanezer drukker is. Ha az a bal, ne adj Isten – mint az utóbbi hetekben – újból elsülne, tombolhat a publikum. Talán így lesz, talán nem. A végén sírni fog, ismerem. Érzékeny lélek. Mielőtt a függöny legördül – az arcán lévő könnyekkel együtt – odamegy majd a fanatikusokhoz – ahol sok Loki szurkoló is helyet foglal – mindenkivel lepacsiz, a mezét kidobja, és a várható interjú után beballag az öltözőbe.
Ül a padon, és talán eszébe jutnak Vörösmarty sorai: “itt élned, halnod kell.”
Egy frászt Balázs! Ott a Loki, neked ott van dolgod. Hagyd a szkeptikusokat másra, s csak az emlékeket vidd a padlásra!
W.Gy.
