A Vasassal is összeméri erejét Telkiben a DVSC

Megérkezett a Loki a telki edzőtáborba, ahol egy héten belül három edzőmérkőzés is vár a Huszti-Toldi edzőpáros tanítványaira.

0

DSC9707-Kozepes-300x172 A Vasassal is összeméri erejét Telkiben a DVSC

Fotó: Derencsényi István/DVSC

Elérkeztünk az izgatott várakozás időszakához, kevesebb, mint egy hónap múlva visszatér méltó helyére, azaz a magyar labdarúgás élvonalába. Miközben egyre-másra érkeznek az új igazolások (legutóbb David Babunski érkezését jelentették be), a csapat a tegnapi nap folyamán Telki felé vette az irányt, ahol tíznapos edzőtábor veszi kezdetét.

Az első edzőmérkőzést még Pallagon játszotta a DVSC, amely kétgólos győzelmet aratott a másodosztályú Tiszakécske felett, a következő három összecsapásra pedig már a minden igényt kielégítő telki edzőközpontban kerül majd sor. Szintén NB II-es gárdákkal találkozunk, elsőként július 10-én, szombaton 17 órától a Budafok, majd 14-én, szerdán a Soroksár, végezetül 17-én, szombaton a Vasas lesz az ellenfél. Utóbbi találkozó különösen értékes erőfelmérőnek ígérkezik, emlékezhetünk rá ugyanis, hogy a legutóbbi szezonban még a második vonalban csaptak össze a felek, s bár az őszi döntetlen után tavasszal az angyalföldiek örülhettek, végül lecsúsztak a feljutásról, míg a Loki bajnokként válthatott osztályt.

A felkészülési mérkőzések a tervek szerint zárt kapuk mögött kerülnek lejátszásra, de természetesen minden találkozóról részletes tudósítással jelentkezünk majd.

P.G.