Atlétika: Horváth Dániel negyedik lett gyaloglásban

A hölgyek és az urak 5000 méteres gyaloglásával kezdődött a Debrecenben zajló atlétikai Ob vasárnapi versenynapja, Horváth Dániel élete legjobb helyezését érte el a felnőttek között.

0

207009822_2367780416692477_987704638758303117_n-300x198 Atlétika: Horváth Dániel negyedik lett gyaloglásbanFotó: Patai Gergely

Vasárnap reggelre elvonultak a viharfelhők a Gyulai István Atlétikai Stadion felől, ideális időjárási körülmények között, a szokásos korai időpontban került sor az 5000 méteres gyaloglásra a debreceni Ob-n. A hölgyeknél nem szoríthattunk Sportiskolás versenyzőért, ám az uraknál ott volt a mezőnyben a mindössze húszesztendős Horváth Dániel, aki élete második országos bajnokságán állt rajthoz. Az utánpótlásban sokszoros ezüstérmes kiválóságunk első nekifutásra a nyolcadik helyen zárt a felnőttek között, abban pedig biztosak lehettünk, hogy amennyiben nem zárják ki, ezt sikerül túlszárnyalnia, ugyanis ezúttal csak hét versenyző alkotta a mezőnyt.

Tokodi Dávid sokáig az élen haladt, de féltávnál a Honvéd olimpikonja, Srp Miklós megelőzte, és végül könnyedén nyerte meg a számot. A harmadik helyen Tóth Norbert haladt, míg a debreceniek kedvence, Horváth Dániel végig tisztán negyedik volt, üldözői megközelíteni sem tudták. A fiatal tehetség kis híján a dobogóra is felállhatott, s bár a hajrá Tóthnak sikerült jobban, az Ob-4. hely és a 22:53.42-es időeredmény remek teljesítmény Dánieltől, aki összességében elégedetten értékelt a Debreceni Sportéletnek.

„Nagyon jó verseny volt, kitűnő időjárási körülmények között gyalogolhattunk, a negyedik hely pedig szép eredmény. Evés közben azért az étvágy is megjött, a végén szerettem volna utolérni Tóth Norbit, de ami késik, nem múlik, lesz még esélyem a dobogóra kerülni. Élmény volt hazai pályán versenyezni, jót tett, hogy ezúttal nem csörgött olyan korán a vekker, s bár szerettem volna 22:45-ön belül futni, nem maradtam el sokkal az egyéni csúcsomtól.”

A program délután számos debreceni érdekeltségű versenyzővel folytatódik. Kozák Luca és Kerekes Gréta 100 méteres gátfutásban versenyez, míg női rúdugrásban Klekner Hanga győzelmében bízhatunk, majd következnek a Koroknai testvérek 400 gáton. Eközben Hodossy-Takács Sámuelért és Török Gergőért izgulhatunk a magasugróknál, a gerelyhajító Szilágyi Réka pedig nemcsak az aranyért, de a tokiói kvótáért is harcba száll. Éremesélyes továbbá a 3000 méteres akadályfutásban Kácser Zita, míg K. Szabó Gabriella 800 méteren bizonyíthat a Gyulai Stadionban.

P.G.