Fotó: DVSC Kézilabda
Mumushoz látogat péntek este a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata, lányaink a Vác otthonában lépnek pályára az NB I 4. fordulójában. Szilágyi Zoltán tanítványai az első három fordulóban közel azonos erősségű, a végelszámolásnál a középmezőnybe várt riválisokkal mérték össze erejüket, s a mérkőzések forgatókönyve is hasonlóan alakult, a debreceniek rendre a második játékrészben őrölték fel az addig szívósan küzdő ellenlábast. A győzelem egyszer sem forgott veszélyben, a várakozásoknak megfelelően makulátlan mérleggel abszolválta a szeptembert a Loki, ám októberben már nehezebb kihívások várnak a lányokra, elsőként rögtön pénteken, a váciak ellen kell bizonyítani.
S hogy miért nevezhetjük mumusnak soron következő ellenfelünket? Elsősorban a tavalyi szezon miatt, akkor ugyanis idegenben (28–32) és hazai környezetben (28–30) egyaránt vereséget szenvedtünk a Pest megyei gárdától. Ez a négy pont a végén is sokat jelentett, a váciak ugyanis a negyedik, míg a mieink az ötödik helyen zárták a bajnokságot, ugyanakkor mindkét együttes lehetőséget kapott rá, hogy kiléphessen a nemzetközi porondra. Fiatal riválisunk tavaly egészen a csoportkörig jutott az Európa-ligában, azaz jó erőkből álló, masszív csapat vár ránk péntek este, kiélezett ütközetre van kilátás. Ottó Katalin tanítványai ugyan a 2. fordulóban egygólos vereséget szenvedtek az MTK-tól, előtte az Érdet, utána a Dunaújvárost magabiztosan múlták felül, így tapadnak az élmezőnyre. A házi góllövőlistán Kuczora Csenge és Kácsor Gréta viszi prímet, reményeink szerint pénteken sikerül őket semlegesíteni, s tovább folytatódik a debreceni hölgyek jó sorozata.
Női kézilabda NB I, 4. forduló
Váci NKSE – DVSC SCHAEFFLER
Vác, 10.01. 18:00
P.G.