Előzetesen 74 hazai egyesület 350 indulója jelezte részvételét az U11-es és U12-es korosztályok számára kiírt OB-n, ahol a rendező Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kilenc judokával képviselteti magát. A küzdelmeket négy tatamin bonyolítják le, és összesen 35 súlycsoportban osztanak érmeket a nap folyamán.
Utoljára 2004-ben rendeztek városunkban korosztályos Országos Bajnokságot, míg hosszú idő után 2016 és 2017 áprilisában szintén ugyanez a két korcsoport mutatta meg tudását a Magyar Kupában. Az idei versenyt a Főnix Csarnokban láthatták az érdeklődők, amely a rendezés és szervezés terén is kivívta az országos szövetség, az egyesületek és a bírók elismerését.
A 10.45-kor kezdődő ünnepélyes megnyitót követően 11 órától már a versenyzőké lesz a főszerep.
Az OB küzdelmeire a belépés díjtalan!




