Fotó: DEAC
Sorsdöntő mérkőzést játszott élvonalbeli férfi röplabdacsapatunk vasárnap délután Dunaújvárosban: a mieink az alapszakasz utolsó előtti összecsapásán a Dunaferr vendégei voltak. Az már a mérkőzés előtt köztudott volt, hogy amelyik csapat három vagy négy szettben tud diadalmaskodni, a harmadik helyen zárja az alapszakaszt, és bejut a rájátszás felsőházába, azaz az Extraligába.
A két csapat első mérkőzését novemberben a DEAC nyerte, s ezúttal is a mieink kezdtek jobban, de két pontnál nagyobb előnyt nem sikerült kiépítenünk. A játszma közepén, 16:14-nél már a hazaiak voltak kétpontos előnyben, de Fodor Antal tanítványai visszakapaszkodtak, s egészen 20:20-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, elsősorban egymás hibáiból építkezve. A hajrá a mieinké volt, a 67%-os hatékonysággal támadó Bagics vezérletével, látványos pontokat szerezve végül 25:22-re hoztuk az első játszmát.
A nyitó szett rossz zárása rányomta a bélyegét a Dunaferr második játszmabeli teljesítményére, Tomanóczy Tibor legénysége nehezen találta a ritmust, míg a DEAC-ban Fazekas parádésan nyitott, a hét blokkpontig jutó Hubicska pedig a fogadások terén jeleskedett. 6:10-es állásnál időt kértek a hazaiak, de nem tudtak közelebb zárkózni, 10:13 után pedig sorozatban négy pontot szerezve tetemes fórra tett szert csapatunk. A folytatásban hektikussá vált a játék, rövid labdameneteket és rontott szervákat láthatott a lelkes újvárosi publikum, de előnyünk kitartott a szett végéig (20:25).
Ekkor talán elhihették játékosaink, hogy zsebben van a három pont, a Dunaferr azonban másképp gondolta, és 5:0-val indította a harmadik játszmát. A hazaiaknál a végül tizenhét pontig jutó Mészáros mellett Majoros Balázs volt elemében, elsősorban kettejük összjátékának köszönhetően 16:9-nél már hét pont volt a Dunaferr előnye. Az egyetemisták azonban nem adták fel, s egy 5:0-s rohammal visszajöttek a játszmába. A semmiből jött feltámadás teljesen összezavarta a nyomás alatt játszó hazaiakat, míg a mieink parádésan nyitottak, és végül három játszmában tudtak diadalmaskodni Dunaújvárosban (22:25).
Bravúros győzelmének köszönhetően csapatunk szombaton tét nélküli mérkőzésen lép pályára az utánpótlás-válogatott ellen, hiszen immár biztosan kijelenthető, hogy jövőre Magyarország legjobb hat csapata között, az Extraligában szerepelhet a DEAC!
Dunaferr – DEAC 0:3 (-22, -20, -22)
Dunaújváros, 100 néző. Vezette: Mezőffy, Nagy L.
Dunaferr: Iván G. 2, MÉSZÁROS D. 17, Quintz 1, MAJOROS 11, Laczi 1, Tomanóczy 6
Csere: Gebhardt (liberó), Balázs B., Hatvany 4, Iván B.
Edző: Tomanóczy Tibor
DEAC: HUBICSKA 16, Csizmadia 7, Tóth A. 3, BAGICS 16, Remete 2, FAZEKAS 7
Csere: Barna (liberó), Mészáros Z. (liberó), Árvai, Ádám A. 2, Veres, Budai, Szikszai, Ötvös
Edző: Fodor Antal
Fodor Antal: „Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, hiszen tisztában voltunk vele, hogy Dunaújvárosban fog eldőlni a harmadik hely sorsa, s szerencsére ezen a napon mi voltunk a jobb csapat. A hazaiak nyomás alatt játszottak, míg mi felszabadultan röplabdáztunk, s a döntő pillanatokban jó nyitásokkal és sáncmunkával a magunk javára tudtuk billenteni a mérleg nyelvét. Boldogok vagyunk, hogy bejutottunk az Extraligába, célunk a biztos bennmaradás kivívása.”
P.G.