
Az egyetemi fiatalok az előző fordulóban javították a DHSE elleni vereséget, magabiztos játékkal, öt gólt szerezve gyűjtötték be a Cigánd otthonában a három pontot. A srácok duplázásra készültek, a Gyöngyhalászok ellen is abban a reményben léptek pályára, hogy gyarapítják egységeik számát.
Az első percekben ránk ijesztettek a fekete-fehérek, nem sokkal a kezdés után a hazaiak megszerezték a vezetést. Kellett egy kis idő, míg kilábalnak a gól utáni sokkból, de sikerült rendezni a soraikat, és átvették a játék irányítását. A 23. percben Rácznak köszönhetően már az egyenlítő találhatnak örülhettek a debreceni srácok, majd nem sokra rá Tóth Bálint góljával már meg is fordították az eredményt. A félidő végén Bálint ismét beköszönt a hazaiak kapujába, így nyugodtan várhatták a folytatást.
Fordulás után is lendületesen futballozott a DEAC, uralták a mérkőzést, csak idő kérdése volt, mikor születik újabb debreceni gól. Erre az 53. percig kellett várni, akkor Kozma értékesítette helyzetét, aki a 70. minutumban meg is duplázta találatainak számát. Győzelmével Benczik Zsolt együttese megszilárdította 5. helyét a táblázaton.
Szép volt srácok!
Sárréti Gyöngyhalász – DEAC: 1:5 (1:3)
DEAC: Sándor, Terdik M., Kozma, Hidegkuti (Bíró 70’), Gáll (Ficsor 63’), Balog O., Tóth B. (Botos 63’), Terdik J., Osztotics, Csongrádi (Grecskó 63’), Rácz (Hermann 70’)
Edző: Benczik Zsolt
Gólszerzők: Rácz 23’, Tóth B. 29’, 39’, Kozma 53’, 70’
Benczik Zsolt: Egy nagyon élvezetes mérkőzésen vagyunk túl, mely jól szolgálta fejlődésünket. Annak ellenére, hogy aktívan kezdtünk, ellenfelünk szerezte meg a vezetést. Ez okozott némi zavart, de hamar rendeztük sorainkat és tetszetős akciókból gyönyörű gólokat szereztünk. Gratulálok a srácoknak, erre a jó játékra lehet alapozni!
KZT




