DEAC U14: Kétgólos előnyből bukták el a mérkőzést

A DEAC regionális bajnokságban szereplő korosztályos együttese egygólos vereséggel zárta a városi derbit.

0

labdarugas05-4-300x225 DEAC U14: Kétgólos előnyből bukták el a mérkőzést

A Balmazújváros elleni vereség után javítani szerettek volna mérlegükön az egyetemi fiatalok, míg a honvédosok a Loki Focisuli elleni fiaskót akarták feledtetni.

A mérkőzés elején úgy nézett ki, a fekete-fehérek vágya fog teljesülni, mivel Csongrádi és Rácz révén 5 percen belül kétgólos előnyre tettek szert. A srácok viszont azt hihették, már zsebben vannak a pontok, a folytatásban a helyett, hogy végleg lezárták volna a találkozót, kényelmes tempóra váltottak. A vendégek viszont szervezetten futballoztak, akartak játszani, ennek eredménye, hogy a 19. percben Pál szépített, továbbra is nyílttá téve a találkozót.

A szünetet követően sem változott a hazaiak hozzáállása, lassan, körülményesen, sok hibával szövögették támadásaikat. Az olaszosok mindent megtettek, hogy egyenlítsenek, mely Kállai révén sikerült is, majd a mérkőzés hajrájában Pelles fordított, így a DHSE egygólos győzelmével ért véget a mérkőzés.

DEAC – Debreceni Honvéd SE: 2:3 (2:1)

DEAC: Osztotics, Terdik M., Hidegkuti, Gáll (Huszti 72’), Balogh O., Tóth B. (Szűcs 60’), Terdik J., Grecskó (Hermann 72’), Botos (Ficsor 52’), Csongrádi, Rácz

Edző: Benczik Zsolt

DHSE: Hatvani, Litauszki, Szendrei, Kozák (Lós 62’), Szentjóbi (Kelemen 41’), Pelles, Kis K., Sallai, Mikula, Vincze (Kállai 41’), Pál

Gólszerzők: Csongrádi 3’, Rácz 5’ ill. Pál 19’, Kállai 53’, Pelles 73’

Benczik Zsolt: Meghatározó játékosaink nélkül is szerettünk volna jól szerepelni a mérkőzésen, ehhez ideális ellenfélnek tűnt a fiatalabb játékosokból álló ellenfél. Az első két támadásunkból két gólt szereztünk, minden adott volt ahhoz, hogy felszabadultan futballozzunk és élvezzük a játékot. Sajnos nagyon rossz felfogásban, lassan és körülményesen játszottunk, ezért azt kell mondanom, a DHSE teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Több játékos mélyen a tudása alatt teljesített, ez a játék nem volt méltó csapatunkhoz. Nagyon szomorú vagyok, mert ennél sokkal többre vagyunk képesek. Rengeteget kell még dolgoznunk, fejlődnünk a játék minden elemében, bízom benne, a srácok is partnerek lesznek ebben.

KZT