DEAC U15: Egy félidő alatt elintézték a Balmazújvárost

A Debreceni Egyetem korosztályos labdarúgócsapata Balmazújvárosban folytatta jó szereplését az idei bajnoki szezonban.

0

20150313112149_sport-foci-gol-labda-bankracio_642x369_cover-300x172 DEAC U15: Egy félidő alatt elintézték a Balmazújvárost

A még veretlen egyetemista fiatalok egyértelmű céllal utaztak a még nyeretlen Újváros otthonába, hogy három ponttal térnek majd haza a mérkőzést követően. Ennek szellemében indították a találkozót, mely tökéletesen kezdődött debreceni szempontból. Még nem telt el 10 perc a meccsből, már három gól szerepelt a DEAC neve mögött. Benczik Zsolt tanítványai lendületesen, jó ritmusban futballoztak, élvezték a játékot, a labda leginkább a hazai térfélen pattogott. A nyomást nem is bírta a Balmazújváros, a félidő végére még négyszer vették be kapujukat a fekete-fehérek.

A nagy előny birtokában minden cserejátékost pályára küldött a DEAC edzője, a játék viszont elmaradt az első 40 perétől. Visszaesett a csapat teljesítménye, bár sikerült növelni az előnyt, már az ellenfél is egyre többször átmerészkedett a debreceni térfélre. A nyolcgólos vezetés birtokában már lanyhult a figyelem, ettől függetlenül a vendégek kézben tartották a mérkőzést, teljesen megérdemelten szerezték meg a három pontot.

Szép volt srácok!

Balmazújváros – DEAC: 1:8 (0:7)

DEAC: Borkó (Szőke 41’), Etemez, Székely, Papp K. (Kovács I. 41’), Molnár, Sztojka, Harasztosi (Tóth Zs. 41’), Incze (Kozma 41’), Mozga (Széles 41’), Kecskés (Harsányi 41’), Bartók

Edző: Benczik Zsolt

Gólszerzők: Sztojka 3’, Papp K. 5’, 26’, Incze 8’, 20’, 34’, Kecskés 14’, Kozma 47’

Benczik Zsolt: A srácok ott folytatták, ahol előző héten abbahagyták. Már az 1. percekben gólokat szereztünk, és folyamatos nyomás alatt tartottuk ellenfelünket. Mindenki igyekezett a maximumot nyújtani, bátran vállalkoztunk, és rengeteg helyzetet dolgoztunk, melyekből hetet értékesítettünk. A második félidőben már nem tudtunk ennyire dominálni, rossz döntéseket hoztunk a kapu előtt. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!

KZT