DEAC-utánpótlás: A Nyírbátort látják vendégül

A két legidősebb korosztály hazai környezetben lép pályára a szombati játéknapon.

0

20150313112149_sport-foci-gol-labda-bankracio_642x369_cover-8-300x172 DEAC-utánpótlás: A Nyírbátort látják vendégül

U19

Az ötödik helyről várja a hétvégi fordulót Köstner Tamás együttese, szombaton a hatpontos lemaradásban lévő Nyírbátort fogadják. Az egyetemista fiatalok az esélyesebb FILO otthonában győztek előző héten, a nyírségiek pedig az utolsó helyen álló Oros ellen nyertek. A két csapat párharca eddig döntetlenre áll, remélhetőleg, a mérleg nyelve a DEAC felé fog billenni a találkozó után. Igazából nagy tétje nincs debreceni szempontból a találkozónak, így felszabadultan, minden teher nélkül futballozhatnak a srácok, ez, illetve a hazai pálya előnye mindenképp mellettük szól.

DEAC – Nyírbátori FC     

05.25. 10:00           DEAC Sportpálya

U17

Kovács Miklós tanítványaira könnyebb mérkőzés vár, az utolsó előtti Nyírbátor ellen lépnek pályára a hétvégi fordulóban. A két csapatot öt hely és 24 pont választja el egymástól, így papíron mindenképp egyetemista ifjaink az esélyesek, de figyelmeztető jel, hogy egyszer már vereséget szenvedtek a hétvégi vendégektől. Ráadásul egy kiesés elől menekülő csapat mindig veszélyes, okozhat meglepetést, így komolyan kell venni a szabolcsiakat. Kellenek is a pontok, hogy bebiztosítsák negyedik helyüket.

DEAC – Nyírbátori FC     

05.25. 12:00           DEAC Sportpálya