Drámai végjátékban maradt pont nélkül a Loki

A Kaposvár elleni vereség után az Újpest vendégeként próbálta javítani Herczeg András legénysége a két héttel ezelőtti botlást. Sokáig úgy nézett ki, ez sikerül a piros-fehéreknek, kétszer is vezettek, viszont a lilák mindkétszer egyenlítettek, majd a hosszabbítás utolsó percében egy büntetőt követően megszerezték a három pontot.

0

debsport_ute-Medium-300x200 Drámai végjátékban maradt pont nélkül a Loki

Herczeg András a szokásos hadrendben küldte pályára csapatát, egy helyen változtatott a Kaposvár elleni kezdőhöz képest, a védelem jobboldalára visszakerült Kusnyír, Bényei ezúttal a kispadra ülhetett le. A 2. percben szabadrúgást végezhetett el a Debrecen, Varga lövés helyett a bemozduló Garbához passzolt, akinek lövését blokkolták a hazai védők. Nem sokra rá az UTE is veszélyeztetett, Obinna került védelmünk mögé, centerezését Feczesin elől sikerült szögletre menteni. Kiegyenlített játék folyt a pályán, a kapuk nem igazán kerültek veszélybe, viszont mindkét oldalon sok hibával futballoztak a játékosok. A 20. percben szögletet végezhettek el a hazaiak, a kifejelt labdát Burekovic bombázta kapunkra, de Nagy Sanyi a helyén volt, Heris duplázhatott, de nem talált kaput. A 22. percben megszerezte a vezetést a Vasutas: Varga pontosan passzolt középre Garbához, aki a védők között kapura tudott fordulni és a kapu jobb oldalába lőtte a labdát (0:1). Az Újpest megpróbált nagyobb sebességbe kapcsolni, nyomás alá helyezni a Loki, de a debreceni védelem jól zárt, a megszerzett labdákból megpróbáltak gyors kontrákat vezetni. Komoly helyzet egyik oldalon sem adódott, mindkét csapat játékát pontatlanság jellemezte. A 40. percben ismét Burekovic volt a főszereplő, életerős lövését viszont Nagy hárította. Ez volt az első játékrész utolsó említésre méltó eseménye, a Loki előnnyel vonulhatott szünetre.

Ugyanazok a kezdők futottak ki a pályára a második félidőben, egyik mester sem változtatott. Sokáig egymás hibáiból éltek a csapatok, inkább a küzdelem dominált, komoly helyzet egyik kapu előtt sem adódott. Az 57. percben egy Haris ellen elkövetett szabálytalanság után Szatmári ívelt Vargához, aki Trujichoz továbbította a labdát, középpályásunk viszont az oldalhálót találta el. Herczeg András a 60. percben cserére szánta el magát, a besárgult Garba helyére Adenijit küldte a pályára, később kiderült, ez jó húzásnak bizonyult. Beállása után nem sokkal pontos beadását Szécsi hat méterről fölé lőtte. A hazaiak kiegyenlítettek a 75. percben: egy szögletet követően Burekovic passzolt a csereként beálló Kosztához, aki a debreceni kapuba továbbította a labdát (1:1). 10 perc múlva ismét a Lokinál volt az előny: Nagy Sanyi kirúgása után Adeniji-Tőzsér-Varga-Adeniji volt a labda útja, nigériai támadónk lapos lövése utat talált a bal alsó sarokba (2:1). Sokáig nem örülhettek Tőzsérék, két perc múlva egy jobboldali beadás után Feczesin fejjel egyenlített. A dráma viszont a legvégére maradt: a csereként beálló Kinyik szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a büntetőt Feczesin értékesítette (3:2).

Hiába vezetett kétszer is a DVSC, a három pontnak az Újpest örülhetett a lefújás után. A sok hibával tarkított, de küzdelmes mérkőzésen a döntetlen reálisabb eredmény lett volna.

OTP Bank Liga, 6. forduló
Újpest FC – DVSC 3-2 (0-1)
Illovszky Rudolf Stadion, 2548 néző. Vezette: Erdős (Szert, Szécsényi)

Újpest FC: Banai – Pauljevics, Heris, Ristevski, Burekovic – Obinna, Szankovics, Onovo (Koszta 70.), Simon (Bjarnason 59.) – Rácz (Perosevic 59.) – Feczesin

DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Varga K., Tőzsér, Haris, Trujics (Csősz 70.) – Szécsi (Kinyik 91.), Garba (Adeniji 60.)

Gól: 0-1 Garba (22.), 1-1 Koszta (74.), 1-2 Adeniji (85.), 2-2 Feczesin (87.), 3-2 Feczesin (11-esből, 94.)

Sárga lap: Garba (51.), Feczesin (56.), Bjarnason (68.), Heris (80.), Ferenczi (93.)