DSC-SI U17: Rosszul sikerült a megyei derbi

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U17-es csapata a megszokottól eltérően ezennel pontatlanul és több hibával játszott, így a helyzeteivel jobban élő Balmazújváros végül megérdemelten nyert.

0

DSC_0209-300x199 DSC-SI U17: Rosszul sikerült a megyei derbi

Bende Tibor együttesének a múlt héten a Várda Labdarúgó Akadémia nem sok esélyt adott, ám a debreceniek mégis tetszetős játékkal rukkoltak elő és tisztesen helytálltak. A sportiskolások a következő körben, vasárnap, a Balmazújváros ellen hazai pályán szerették volna bizonyítani rátermettségüket. Szoros csatának ígérkezett a megyei derbi, ugyanis a bajnokságban minkét fél 10 pontot gyűjtött eddig.

A sportiskolásoknál az előző hetekhez képest már nem volt annyi hiányzó, így egy erős kerettel állhattak fel. Az első húsz percben méregették egymás tudását a csapatok, s leginkább a mezőnyben folyt a játék. Bár a debreceniek előtt is adódtak helyzetek, a hazaiak nem tudtak velük élni. A 27. percben a Balmazújváros vezetéshez jutott: Veres Zoltán lövése a kapu előtti gödörben kiszámíthatatlanul pattant el Bartók Bence válla mellett. A Sportiskola hajtott az egyenlítésért, de a vendégek védelme szervezett volt és nehezen találták rajta a rést. A szünetig már nem esett újabb gól, így a vendégek a minimális, egygólos előny tudatában némileg nyugodtabban vonulhattak az öltözőbe.

A fordulás után is adódtak lehetőségek a sárga-kékek előtt, de a támadók nem túl jó napot fogtak ki és rendre célt tévesztettek. A futball egyik törvénye ismét beigazolódott, a kihagyott ziccerek után a másik oldal eredményesebb volt, így a Balmazújváros a 64. minutumban Silling Máté révén kétgólosra növelte előnyét. A folytatásban egyre inkább szétestek a sportiskolások, nem találták a saját játékukat és ez bizonyára az edzőjüket, Bende Tibort is aggasztotta. A párharcokból többnyire a megyei rivális jött ki jobban, ráadásul a hazaiak pontatlanságából eredendően a vendégek hamarosan, a 73. percben Puskás Balázs által ismét eredményesek tudtak lenni, ezzel eldőlt a három pont sorsa. Az eredmény ezt követően már nem változott, az előző hetekhez képest tompábban futballozó sportiskolások csalódottan hagyták el a játékteret.

Regionális U17 Észak-Kelet, 9. forduló

DSC-SI – Balmazújvárosi FC 0–3 (0–1)

DSC-SI: Bartók – Juhász N., Sipos Z. (Tar 57’), Kovács D., Bodnár (Koncz 75’), Pál (Juhász F. 70’), Tébold, Sipos D. (Kalmár 57’), Nagy Á., Szabó Z., Vadász (Vadon 46’)

Edző: Bende Tibor

Bende Tibor: Győzelmi reményekkel, bizakodva vártuk a mérkőzést. Szerencsére a betegek meggyógyultak és visszatértek, ám a kihagyás még meglátszódott a teljesítményükön. Az első félidő kiegyenlített volt, a döntetlen reálisabb eredmény lett volna. A szünetben átbeszéltük a hiányosságainkat és utána próbáltuk javítani a hibáinkat, illetve az ellenfél erősséget gyengíteni szerettük volna. A második félidő azonban nem úgy alakult, ahogy mi terveztük, végig dekoncentráltak voltunk. A játékban magunkhoz képest szétestünk és várakozáson alul teljesítettünk, magunkat okolhatjuk a vereségért. Túl távol védekeztünk, a párharcokat kevésbé nyertük meg, a taktikai elemeket nem jól oldottuk meg. A vendégek szabadon szervezhették a játékot és újabb két gólt kaptunk. Bár a két csapat azonos játékerőt képvisel, mi nem tudtuk megfelelően érvényesíteni az akaratunkat. A Csenger elleni meccshez hasonló dolgokat láttam, az edzéseket hiába teljesítettek jól a fiúk, most fejben és fizikálisan gyengébbek voltak. Jövő héten szabadnaposok vagyunk, utána Karcagon mindenképp nyerni szeretnénk, hogy megerősítsük a pozíciónkat a középmezőnyben.

T.H.