Egy pont az Eger ellen

Nem sikerült behúzni az alsóházi rangadót, így egyelőre várat magára a szezon első hazai győzelme. A DVSE-Master Good 10-10-es döntetlen után ötméteresekkel 14-13-ra kikapott a One-Eger ellen az OB1 4. fordulójában.

0

Macsi-P-Pecs-300x172 Egy pont az Eger ellenFotó: DVSE

A debrecenieknél egy nagy hiányzó volt Andro Gagulic személyében, aki betegség miatt nem tudta vállalni a játékot. Horvát centerünk hiánya az egész mérkőzésen meglátszott – No Andro, no party -, ettől függetlenül az első percek nem alakultak rosszul a hazaiak számára. Az egriek vezető találata után Tőzsér Dávid duplázott, az egy gólos debreceni előnyt az első negyed végén pedig a csapatkapitány Macsi Patrik biztosította (3-2).

A második nyolc perc hozta a legkevesebb találatot, szám szerint hármat. Sajnos, ebből csak egy volt a miénk Mihov Attilának köszönhetően. Habár többször is volt labdánk ezt követően a +2-höz, a sok pontatlanság megbosszulta magát és meccsben tartotta az Egert (4-4).

Fordulás után a vendégek magukhoz ragadták a vezetést és állandósult az egy, de inkább kétgólos előnyük. A DVSE kapaszkodott, de sok volt a pontatlanság: kívülről nem igazán sikerült betalálni és mivel nem volt túl sok variációs lehetőség centerben, a kiállítások sem igazán jöttek. A záró negyed előtt kettővel ment az Eger (6-8).

Az utolsó játékrészben őrült hajrába kezdett a házigazda és elkezdte ledolgozni a hátrányát. Macsi Patrik büntetője után Vidovenyecz Zsombor egyenlítette ki a meccset, nem sokkal később pedig Pónya Tibor egalizált ismét. A végjátékban hosszú idő után ismét nálunk volt az előny és fórban támadhattunk a két gólos előnyért. Nem jött össze, a vendégek pedig törvényszerűen egyenlítettek. A rendes játékidőben 10-10 lett a vége, egy-egy pontot tehát már elkönyvelhettek a felek.

Jöhettek az ötméteresek a +1 pontért. Az első hármat mindkét együttes bevágta – tőlünk Macsi Patrik, Maroje Gluhaic és Smitula Gergő volt eredményes -, a negyedik körben azonban Krémer Balázs kivédte az egri lövést, megadva az esélyt a győzelemre. Ekkor azonban érkezett a vendégek cserekapusa, Nagy Kálmán, aki Pónya Tibor lövését védte, Vidovenyecz Zsombor kísérlete pedig a kaput sem találta el, így az Eger büntetők után 14-13-ra győzött.

E-On Férfi Vízilabda OB1, 4. forduló

DVSE-Master Good – One-Eger: 13-14 (3:2, 1:2, 2:4, 4:2 – 3:4) – ötméteresekkel

DVSE: KRÉMER B. – Gluhaic 2, Vidovenyecz 1, MACSI P. 5, MIHOV 1, TŐZSÉR 2, Kis

Cserék: Rajna B. (kapus), Pónya 1, Macsi M., Smitula 1, Niklász

„Nem érdemeltük meg ezt a döntetlent. Az Eger nagyon felkészült és sok extrát vitt a játékba. Az elején
egy kis szerencsével még vezettünk, de aztán kiengedtük az irányítást a kezünkből. Le kell vonni a következtetéseket a mai találkozóból és ki kell javítani azt a sok hibát, amit elkövettünk.”
 – nyilatkozta a mérkőzést követően Kádár Kálmán, a DVSE-Master Good vezetőedzője.