Fotó: Veszely Bence/Újpest Futsal
Még el sem kezdődött a futsal NB I felsőházi rájátszása, amikor a szurkolók körében már elindult a számolgatás, a legtöbben pedig úgy vélekedtek, hogy a DEAC az Újpest kétszeri legyőzésével közel kerülhet ahhoz, hogy éremért játszhasson. Tavaly már összejött ez a bravúr, a lila-fehéreket ráadásul erősorrendünkben az utolsó helyre soroltuk, mégis nagy hiba lett volna lebecsülni első riválisunkat, főleg annak tükrében, hogy szombaton a debreceniek több kulcsjátékosa sem tarthatott a csapattal a fővárosba.
A nagy tét rányomta a bélyegét az első percekre, mérsékelt iramban kezdődött a mérkőzés, érezhetően egyik csapat sem szeretett volna sokat kockáztatni, így mindkét oldalon elsősorban pontrúgásokat követően alakultak ki lehetőségek. Az egyik oldalon Thiago lekészítéséből Rodrigo lőtt, de Östör Martin blokkolni tudott, míg a másikon Ricardo sarokrúgásaiból alakultak ki veszélyes helyzetek. Krajcsi Bencének először Lucas Moreira távoli lövésénél kellett nagyot nyújtóznia, majd kisvártatva egy oldalberúgást követően Östör lapos lövésénél hárított lábbal, a DEAC cerberusa tehát ismét igazolta, hogy kirobbanó formában véd. A házigazda többet birtokolta a játékszert, mégis kevés kísérlete jutott el a kapuig, miután nagyon szervezetten védekeztek a mieink, különösen Thiago blokkjait és labdaszerzéseit lehetett dicsérni. Az ellenakciókból az egyetemisták is riogattak, Szentes-Bíró Tamás kapáslövését Vámosi Marcell bravúrral tolta szögletre, majd Szabó Ábel fordult le emberéről, de az újpestiek hálóőre ismét a helyén volt. A félidő hajrájára némileg fokozódott a tempó, mindkét gárda szeretett volna lélektanilag fontos pillanatban betalálni, ám Rodrigo tanári kiugratását követően Thiago ziccerét Vámosi, míg a túloldalon Suscsák Máté lövését és Lucas ismétlését Krajcsi hárította, így az első játékrészben érintetlenek maradtak a hálók.
Némileg frissebben jött ki az öltözőből az Újpest, Horváth Benedek egy pimasz csellel hamar helyzetbe hozta magát, de Rodrigo nagyot mentett becsúszva, majd Szeghy Szabolcs megpattanó lövése kerülte el centikkel a hosszú alsót. A folytatásban kiegyenlítődött a játék képe, Rodrigo félmagas lövésénél Vámosinak kellett résen lennie, majd Thiago centerezését követően Rácz Zsolt közvetlen közelről hibázott ziccert. Ami kimaradt az egyik oldalon, bement a másikon, pedig akár debreceni kontra is lehetett volna az akció vége, de Ricardo visszaszerezte a másodpercekkel korábban elvesztett labdát, majd pontosan ugratta ki Östört, aki középre passzolt, az érkező Horváth Benedek pedig vezetést szerzett az Újpestnek. Történt mindez tíz perccel a dudaszó előtt, így sokáig már nem lehetett várni a ritmusváltással, egy esetleges hazai győzelemmel ugyanis a lila-fehérek megelőzték volna a tabellán az egyetemistákat. Szerencsére végül nem így történt, amihez kellett némi szerencse is: a hibrid öt a négy elleni játéknál Krajcsi pontatlan átadását Östör nem tudta megbüntetni, egy perccel később pedig Berecz Rafael balról érkező beadása a menteni igyekvő Szeghy térdéről saját kapujába pattant. Sőt, a fordításhoz is közel járt a debreceni alakulat, de Berecz közeli próbálkozását a gólvonalról vágta ki Lucas, aki kisvártatva egymaga végigcselezte az egész pályát, ám Suscsák nem tudta gólra váltani forintos átadását. Így tehát maradt az 1–1-es döntetlen, ami a körülmények ismeretében a DEAC számára kedvezőbb, hazai környezetben ugyanakkor mindenképpen győznünk kell majd az újpestiek ellen.
Férfi futsal NB I, felsőház, 1. forduló
Újpest Futsal – DEAC 1–1 (0–0)
Újpest: Vámosi – Lucas, Horváth B., Ricardo, Östör
Cserék: Tyukász (kapus), Németh P., Balogh L., Szeghy, Panyi, Suscsák, Harnisch
Vezetőedző: Németh Péter
DEAC: Krajcsi – Thiago, Rodrido, Berecz, Siska
Cserék: Dobi, Tóth B. (kapusok), Szentes-Bíró, Harmati, Rácz, Sándor K., Szabó Á.
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Horváth B. 30′, ill. Szeghy 37′ – öngól
P.G.