Futsal: Nem a legkedvesebb szín továbbra sem a lila Debrecen

Rácz duplája, Deiby Arango csodálatos gólja is kevés volt ezúttal a cívisvárosi győzelemhez.

0

313917285_562377655892060_4973050060475086990_n-300x161 Futsal: Nem a legkedvesebb szín továbbra sem a lila DebrecenFotó: deac.hu

Hogy mi adta meg a pikantériáját a hétfő esti DEAC-Újpest futsalrangadónak? Egymás mögött helyezkedik el a két gárda a tabellán – a debreceniek a hatodikok, az UTE a hetedik –, ráadásul a két csapat rendre nagy csatát vív egymással és persze az az elán, amivel a két együttes megindult ezúttal is.

Az első gólra a 8. percig kellett várni, akkor Rácz szerzett labdát az ellenfél hatosának közelében, majd tolt rajta egyet és bevarrta, 1–0. Kettő perc múlva azonban már egyenlítettek is a lilák. Az első félidő hátralevő részében komoly taktikai csata folyt a pályán, ám az eredmény megmaradt a szünetre is.

A második félidő azonban nagyszerű küzdelmet hozott, a DEAC az elején brillírozott, az Újpest ugyan öt a négyezett, de előbb a 24. percben Rácz lőtt egy újabb gólt, majd a 27. minutumban Deiby Arango talált be. A debreceni öröm azonban nem tarthatott sokáig, 4 perc múlva már 3–3 állt az eredményjelzőn. A maradék időben óriásit küzdött mind a két csapat – egymással is, de önmagukkal is –, ám újabb gól már nem született. Maradt az iksz és a mumus az Újpest.

Férfi futsal NB I 12. forduló

DEAC – Újpest: 3–3 (1–1)

DEAC: Krajcsi – Vass, Harmati, Szatmári, Rácz.

Cserék: Tóth Benedek – Deiby Arango, Thiago, Sándor, Harcsa, Szabó, Tóth Barnabás.

Vezetőedző: Elek Gergő

Gólszerzők: Rácz 8′, 24′, Deiby Arango 27′

P.I.