Három gól, három pont a Loki felcsúti mérlege

Első félidei hátrányát még ledolgozta a Puskás, ám a hajrában a DVSC kétszer bevette Szappanos kapuját és győzelemmel zárta a pénteki párharcot.

0

158344cdda594c6eb585634fceec15fa-300x152 Három gól, három pont a Loki felcsúti mérlegeFotó: Török Attila/NSO

A történelmi, Nyíregyháza elleni hazai vereség után Felcsúton próbálta feledtetni a kudarcot a DVSC, amely gárda pénteken a Puskás otthonában lépett pályára. A sárga-kékek győzelemmel hangolódtak a párharcra, mindhárom pontot begyűjtötték az Üllői úton. A sikernek köszönhetően négy forduló után vezetik a tabellát és a hetet is az élen szerették volna zárni. A debreceniek az előző idényben nem tudták legyőzni a Heves vármegyeieket, de abban a reményben vágtak neki a meccsnek, hogy legalább egy egységet begyűjtenek. Eddig 28-szor mérkőztek az élvonalban a felek, a mérleg 9 Puskás Akadémia-siker, 10 DVSC-győzelem és 9 döntetlen.

A Loki szakvezetője két helyen változtatott előző heti csapatán, a védelem tengelyébe visszakerült a meggyógyult Lang, jobb szélen pedig Kulbachuknak szavazott bizalmat. A kispadon ott ült többek között Youga, Vajda, illetve Komáromi, aki még kezdőként nem léphetett pályára, valamint két fiatal, Tercza és Cibla várt bevetésre. A csapatot sok szurkoló kísérte el Falcsútra, bízva abban, kiszurkolják a győzelmet. Mivel a Fradi meccset halasztott, egy debreceni siker esetén, ha a Paks vereséget szenved, átvehette volna az első helyet a Lokomotív.

Este nyolckor Zierkelbach Péter jelére Bárány lábáról indult útjára a labda. A 2. percben debreceni helyzetet jegyezhettünk fel, Kocsis beadása után a menteni igyekvő Favorov majdnem saját kapujába juttatta a labdát. Majd ismét Kocsis volt a főszereplő, aki belépve a tizenhatoson belülre, megkínálta egy lökettel Szappanost, aki azonban nem jött zavarba, vetődve hárított. Lendületesen kezdett a Vasutas, a mérkőzés elején jobbára csak védekezett a Puskás, elvétve lépte csak át a felezővonalat. Az első negyedórában a hajdúságiak voltak fölényben, ám a kezdeti helyzeteket újabb nem követte, a hazai védelem rendre megakasztotta a támadásokat. A félidő derekán kezdett éledezni a Fejér vármegyei gárda, volt néhány ígéretes akciójuk, ám még kisebb lehetőségekig sem jutottak. Vargának a 24. percben akadt először munkája, Lukács löketét kellett védenie. Átvette az irányítást a házigazda, áttevődött a játék a debreceni térfélre, a piros-fehérek beszorultak védőzónájukba. Közeledve az első félórához, Markgráf próbálkozott távolról, a labda megpattant Hofmann lábán, szerencsére Varga lábbal menteni tudott. Eseménytelenül teltek a percek, egymás hibáiból éltek a felek, a kapuk nem kerültek veszélybe, a támadások rendre elakadtak a tizenhatosoknál. A 45. percben megszerezte a vezetést a DVSC: Kocsis iramodott meg bal szélen, belépve a büntetőterületen belülre, az ötös sarkáról visszatette a labdát a középen érkező Dzsudzsákhoz, aki a bal alsóba lőtt (0-1). Ezzel véget is ért az első félidő, amely etap eleje a Lokié volt, a második a Puskásé, viszont gólt csak a hajdúságiak szereztek és minimális előnnyel mehettek pihenőre.

Szünetben nem változtatott csapatán a vendégek szakvezetője, a kezdő tizenegy futott ki a pályára a negyedórás pauza letelte után. A puskás indította lendületesebben a második játékrészt, de a hajdúsági támadások voltak veszélyesek a félidő elején. Negyedóra játékot követően komoly nyomást helyeztek a felcsútiak a hajdúságiakra, ez helyzetekben is megmutatkozott, Szappanosnak több védést is be kellett mutatnia. A 62. minutumban a különbséget is eltüntette a Puskás: Favorov ugratta ki Lukácsot, aki egy szép átvétel után lőtt a bal felsőbe 14 méterről (1-1). A gól után cserélt a Loki trénere, Gordic helyett Bermejot küldte pályára. Majdnem összejött a fordítás a házigazdának, de Lukács beadásáról kevéssel lemaradt az ötösön belül Nagy Zoárd. A 81. minutumban Dzsudzsák végezhetett el szögletet, Batik emelkedett legmagasabbra középen, de fejéről kevéssel a keresztléc fölött hagyta el a labda a játékteret. A 86. percben a debreceni tábor volt talpon: Szűcs 19 méterről kilőtte a bal felsőt, egy védőn megpattant a labda, Szappanosnak esélye sem volt védeni (1-2). A Puskás mindent megpróbált, hogy másodjára is egyenlítsen, de csak helyzetekig jutott. És jött a harmadik, amivel el is dőlt a meccs as 91. minutumban: Dzsudzsák szabadrúgását az előrehúzódó Kulbachuk váltotta gólra (1-3). Ezzel három év után újra nyert Felcsúton a DVSC és egyenlőre vezeti a tabellát.

Labdarúgó NB I 5. forduló

Puskás Akadémia – DVSC: 1-3 (0-1)

Puskás: Szappanos – Maceiras, Stronati, Golla, Markgráf – Soisalo (Samal 75’), Vékony (Nissila 56’), Favorov (Harutjunjan 84′), Nagy Zs. (Dárdai 84′) – Lukács, Fameyeh (Nagy Z. 56’)

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

DVSC: Varga – Szécsi (Meijas 92′), Lang, Hofmann, Kulbachuk – Batik, Szűcs – Kocsis (Komáromi 83’), Dzsudzsák (Manzanara 92′), Gordic (Bermejo 68’) – Bárány

Vezetőedző: Sergio Navarro

Gólszerzők: Dzsudzsák 45’, Szűcs 86′,Kulbachuk 91′ ill. Lukács 62’