-Kicsit hosszadalmas, de ennek ellenére jó hangulatú volt az út, 13 és fél órát utaztunk. A Veszprém buszát béreltük ki, mely ugyan maximális kényelmet biztosított, a fáradtság estére már érezhető volt a Lányokon. A város szélén található Hotel Európa nevű szállodában foglaltunk szállást, mely minden igényt kielégítő. Tegnap este vacsora és rövid megbeszélés következett, majd jöhetett a megérdemelt pihenés.
-A mai reggelit követően volt egy átmozgató foglalkozás a szállástól mindösszesen néhány percnyire található konditeremben, de volt videózás is, mely során a Lányok alaposan kielemezték ellenfelünket. Edzés pedig a meccs időpontjában lesz majd, fél héttől.
-Szívélyes fogadtatásban volt részünk, nagyon kedvesek a lengyelek.
-Ami az esélyeket illeti, nagyon jó a csapat a Lubin, ebben Tone is megerősített. Kitűnő átlövőik és kifejezetten erős beállósuk van. Szépen menetelnek a lengyel bajnokságban. Ha jól kézilabdázik a csapat, szerintem a győzelem sem kizárt, de nagyon oda kell figyelnünk. Nem túlzás, ha azt mondom, kiemeltként ebben a körben nem kaphattunk volna a lengyel csapatnál erősebb ellenfelet. A célunk nem lehet más, mint egy olyan eredmény, mely után jövő hétvégén jó esélyünk lesz a továbbjutás kiharcolására.






