Herczeg András: „bátrabban, többet vállalva kellett volna játszanunk”

A Puskás elleni rosszul sikerült kupamérkőzés után a Videoton várt a DVSC-re, a bajnokság 27. fordulójában. A Loki vezetőedzője a bátrabb támadójátékot hiányolta, főleg az első játékrészben.

0

dsc_0120_custom_-300x200 Herczeg András: „bátrabban, többet vállalva kellett volna játszanunk”

A szerdai vereség után próbáltuk rendezni a sorainkat, sajnos azonban újabb problémáink adódtak, Bódira, Könyvesre nem számíthattunk a Videoton elleni mérkőzésen, ráadásul Bényei rosszul lett, kórházba is került, így a jobbhátvéd poszton is változtatnunk kellet. Ha még ide veszem Ferenczit is, négy alapember hiányzott erről a találkozóról.

Tudtuk, nehéz mérkőzésnek nézünk elébe, a fehérváriak a bajnoki cím egyik várományosai. Szervezetten, fegyelmezetten játszottunk, a csapat tisztességgel helyt állt, szerettük volna megszerezni legalább az egyik pontot, sajnos ez nem sikerült. Az első félidőben fölényben játszott a Videoton, de igazán helyzetbe nem tudtak kerülni, a kapott gólunk is egy buta hiba után, pontrúgásból született. Lehet vitatkozni azon, kéz volt vagy nem, teljesen felesleges, a játékvezető megadta a találatot, de maga a gól előtti szituáció megelőzhető lett volna. Nem mertük felvállalni a támadójátékot, bátrabban, többet vállalva kellett volna játszanunk. A második félidőben előrejátékban javultunk, voltak periódusok, mikor beszorítottuk ellenfelünket a kapuja elé, de gólhelyzetet nem sikerült kidolgoznunk. Összességében, azt gondolom, az egy pontot megszerezhettünk volna.

Pozitívum, hogy a csapatnak volt tartása, a szerdai kupakudarc után talpra tudtak állni, amiért elismerés illeti a játékosoknak.

Hétfőtől más a Vasas elleni mérkőzésre koncentrálunk, remélhetőleg számíthatok Ferenczin kívül a mostani hiányzókra, bár középpályán ismét változtatnunk kell, Varga Kevin begyűjtötte ötödik sárgáját, így nem léphet majd pályára.