Fotó:debka.hu
– Már a múlthéten elkezdtem a rehabilitációt Takács Dani segítségével, folyamatosan haladunk előre, vasárnap már a mankót is letehettem. Az orvosok azt mondták, hogy a sérülésemtől számított 5-6. hétre végezhetek teljes értékű munkát, ennek nagyjából a felénél tartunk most. Nem voltam sose sérülékeny típus, utánpótlásban is elkerültek a komolyabb sérülések, az elmúlt egy évem viszont nagyon nem alakult jól ebből a szempontból, előbb egy kéztörés, most meg egy bokaszalag szakadás. Ez nagyon idegesítő dolog, de nem szabad ezen keseregni, menni kell tovább, mindent megteszek annak érdekében, hogy újra játszhassak. –mondta sérüléséről Bognár.
A DEAC a problémák ellenére az első négy forduló után ötvenszázalékos mérleggel a tabella 7. helyén áll. Annak tekintetében, hogy a célkitűzés a biztos bennmaradás volt a szezon kezdetén, az eddig nyújtott teljesítmény több, mint biztató a jövőre nézve.
– A Szeged ellen még érződött a csapaton, hogy volt bennünk egy kis drukk, de az ASE ellen már látszott, hogy élvezik a srácok a játékot, jó ritmusban játszottak, és igazi csapatként dolgoztak együtt. A Jászberény ellen már sokat segített, hogy Dallas csatlakozott a csapathoz, illetve Farkas Attila is bevethető volt már, örülök, hogy ilyen eredményesen tudtuk kezdeni a szezont. Szeretnék minél hamarabb csatlakozni a többiekhez, az pedig már csak rajtam múlik majd, hogy hogyan, és mennyi időt tud majd használni Berényi Sándor vezetőedző. –zárta szavait az erőcsatár.




