Fotó: BJA
A Vasas Jégcentrumban csapott össze a Budapest Jégkorong Akadémia HC és a DEAC csapata pénteken este. A fővárosiak múlt héten a második számú európai kupasorozatban, a Kontinentális Kupában próbálták kiharcolni a nyolc közé jutást, sikertelenül, míg a debreceniek két hibátlanul megvívott győztes meccsel a hátuk mögött érkeztek Káposztásmegyerre.
Másfél perc után máris emberelőnybe került Vaszjunyin Artyom alakulata, azonban nem tudtak élni a sansszal a cívisvárosiak. Nem sokkal rá viszont összeölelkezhettek a fekete-fehérek, Kreisz Brúnó és Vlagyiszlav Kulesov passzai után a kék vonalnál várakozó Nyikita Usztyinenkohoz került a korong, aki nem tétovázott és milyen jól tette, távoli lövése utat talált magának, az ötödik minutumban 1-0-ra vezettek a vendégek.
A FEHA19 és a DVTK ellen nyújtott teljesítménye alapján az Erste Liga hét játékosának választott Szeles Martin védte ismét a debreceniek kapuját, magabiztos teljesítményére ezúttal is szükség volt. Bő hét perce ment a játék, mikor újra megfogyatkozott a BJA. Ezúttal már élesebben támadtak a hajdúságiak, Jevgenyij Mozer gyönyörűen lőtte ki a bal felső sarkot, ezzel már kettővel ment a DEAC. Az assziszt Kirils Galoha és Kulesov nevéhez fűződött.
Ahogy arról beszámoltunk, az ECHL-be igazolt a DEAC fehérorosz támadója, Ilja Culigin, akinek pótlására a rutinos finn csatár, Matias Varttinen érkezett. A 30 éves játékos pénteken be is mutatkozott fekete-fehér színekben, nem is akárhogy. A korong Anton Senfeldtől Dobmayer Dominikhez került, aki a finnek passzolt, a friss igazolás pedig közelről tüzelt, pontosan. A harmadban volt még egy-egy emberfór, míg a Debreceni Egyetem gárdája kihasználatlanul hagyta azt, addig a pestieknek sikerült betalálni, Turbucz Martin szépített, 1-3.
Egészen másik arcát mutatta a folytatásban Kangyal Balázs alakulata, aminek meg is lett az eredménye. Tarasz Jeliszejevet és Senfeldet is kiszórták, öt a háromban rohamozhatott a BJA, szerencsére Szeles továbbra is parádézott. A harmad felénél ismét rájárt a rúd a DEAC-ra, előbb Jegor Mazsuga, majd rövid időn belül Jeliszejev is kénytelen volt leülni, ezt a kettős emberelőnyt már tökéletesen abszolválta a fővárosi egylet, az ex-debreceni Dominik Novotny csökkentette a hátrányt, majd pedig Horváth Bálint csapott le, 3-3. Gyorsan időt is kért Vaszjunyin Artyom, érezte, a két bekapott gól után nem árt kicsit rendet tenni a fejekben. A 36. percben Galoha kapott kényszerpihenőt, a házigazda így sem tudta átvenni a vezetést. Megnyomta a végét a Debrecen, kapuja elé szorította ellenfelét, Varttinen és Usztyinenko hozták helyzetbe Kirill Krutovot, az orosz támadó pedig kilőtte a hosszú felsőt.
Hiába volt a lélektani fölény a DEAC-nál, mégis a pestiek jöttek ki harciasabban a szünet után, Szabó Bence találatával sikerült is egalizálniuk. Nagy sansz adódott a debreceniek előtt az összecsapás hajrájához közeledve, mikor Keresztes Levente 2+2 percre lecsücsült. Kevéssel utána már ismét a hajdúságiaknál volt az előny, Kulesov háttal a kapunak szerzett gólt. Az utolsó etap vége felé Szeles szorult kisebb ápolásra, szerencsére tudta folytatni a játékot. Farkas Rolnadot lehozták a hazaiak, akik így létszámfölényben támadhattak, huszonhat másodperc volt vissza, mikor egy szépen kijátszott akció végén Antonín Honejsek tetszetősen húzta fel a rövid felsőbe a pakkot, 5-5, jöhetett a hosszabbítás. Végig a DEAC dominált a ráadásban, emberelőnybe is kerültek, hiába, a szétlövésre maradt a döntés. Mozer kezdett, Farkas lába mellett lőtte be a korongot, a másik oldalon Novotny sem hibázott. Krutov kihagyta, Razumnyak viszont túljárt Szeles eszén. Senfeld, majd Szita is tévesztett, ahogyan Honejsek, illetve Schlekmann is. Következett Varttinen, de próbálkozása kimaradt, ezzel eldőlt, hogy 6-5-re a BJA nyerte meg a találkozót, a mieink egy pontot szereztek.
Erste Liga alapszakasz
BJA HC – DEAC: 6-5 (1-3, 2-1, 2-1, 0-0) szétlövés után




