
Fotó: hunbasket.hu
A férfi kosárlabda bajnokság 7. fordulójában a DEAC-Tungsram csapata Kaposvárra látogatott. Mivel a debreceniek múlt héten a Körmend ellen hazai pályán egy fájdalmas vereséget szenvedtek, természetesen javítani szerettek volna. A papírforma alapján az egyetemisták tűntek esélyesebbnek, azonban a kezét fájlaló Drenovac, illetve a lábsérülést szenvedő Tóth Ádám nem állt a debreceniek rendelkezésére.
A találkozó első támadását a házigazdák vezethették, amely végén rögtön megszerezték a vezetést, majd egy hárompontossal tovább növelték az előnyt. Mindjárt a DEAC is mozgósította magát, Valério-Bodon hárompontossal válaszolt, majd Thames sikeres középtávolija után megint egyenlő volt az állás. Az együttesek védekezésben nem igazán találták az összhangot, így igazi kosárzápor következett. A fekete-fehéreket ezután egy kisebb rövidzárlat érte, így a hazaiak 6 ponttal elléptek. Ezt azonban a DEAC majdnem le is tudta dolgozni, a fiatal Neuwirth Bence egy triplával hívta fel magára a figyelmet, Thames is nagyszerűen teljesített, de 27–25-re a Kaposvár vezetett.
A második negyed Lapornik pontos középtávolijával indult, majd Dzeletovic kétpontosának köszönhetően a mérkőzésen először vezetett a DEAC. A debreceniek a házigazda gyorsindításait egyre jobban megfékezték, ám ugyanakkor elöl több tiszta dobóhelyzetet is rontottak. A hiányzók miatt a mindössze 18 esztendős Kovács Ákos is hamar pályára lépett és ekkor büntetőből eredményes is tudott lenni. A második tíz percben sorra tüzeltek a csapatok, de sokszor mindkét fél túl pontatlanul célzott. Lapornik sorozatban a harmadik dobásából nem talált be, így ez megbosszulta magát, s hamarosan ismét a Kaposvárnál volt az előny. A hazaiakról elmondható, hogy elég bőkezűen bántak a büntetőkkel, így a DEAC könnyedén tartotta a lépést. Valério-Bodon Vincent ebben a periódusban kitűnt a mezőnyből, hátul ragyogóan védekezett, de a támadásoknál is szép betörésekkel próbálkozott. Bár az egyetemisták nem játszottak elég türelemmel, a nagyszünetre a mérleg mégis feléjük billent, Lapornik csak összehozott egy triplát, majd a negyed záróakkordjaként Thames a dudaszó pillanatában vágta távolról kosárba a labdát. A rendkívül szoros és izgalmas meccs nagyszünetére tehát a debreceniek 43–41-re vezettek, de az eddigi teljesítményen még lehetett volna mit javítani.
Az első húsz percben a tripladobó százalékra egyik oldalon sem lehetett panasz, összességében sok szép dobást láthattunk. A hazaiaknál Hilliard 11 pontot hozott össze, míg az egyetemistáktól Thames 10 szerzett ponttal volt a legeredményesebb. A fordulás után a Kaposvár kezdte a rohamot, majd Aska nullszögből talált be. Eleinte fej-fej mellett haladtak a csapatok, 25 percnyi játék után 50–50 volt az állás, de a Kaposvár belelendült és sorozatban úgy szerzett 13 pontot, hogy a fekete-fehér alakulat közben egyszer sem talált be. A DEAC-nál ismét előjött a nagy hullámvölgy, Dzeletovic és Lapornik próbálta menteni a menthetőt, így fél óra után 65–57 volt az állás.
A záró negyed elején Lapornik már a sokadik hibáját vétette, a Kaposvár pedig megállíthatatlannak bizonyult, s ekkor megint egy hárompontost szerzett. Dzeletovic egy támadó lepattanóból próbálta versenyben tartani csapatát, küzdött Thames is, aki falttal együtt helyezte a labdát a gyűrűbe. A DEAC-nál azonban valami továbbra sem működött, 4-5 ponttal a dunántúliak folyamatosan vezettek. Milenko Topics időkérése rendkívül hasznosnak bizonyult, hiszen aztán Aska lerohanásból szerzett pontokat, majd Lapornik magabiztos kézzel értékesített büntetői után megfordult az állás. Még az utolsó perc is bőven tartogatott izgalmakat, a mieinktől Dzeletovic szerzett triplát, a másik oldalon pedig Pryce, így a rendes játékidő 84–84-es döntetlennel zárult.
A hosszabbítás elején a csapatok két-két dobást hibáztak. Egy lerohanás után a kaposvári Pryce által aztán a hazaiaknál volt az előny, majd Thames két büntetőjével a DEAC is tartotta a lépést. Érezhetően a kulcsemberek elfáradtak, de azért a hazai büntetődobások után Aska is eredményes volt. A mérleg végül a Kaposvári KK felé billent, Ford két fergeteges, nagy ívben hulló hárompontost is szerzett, Thames a végén már csak kozmetikázni tudta az eredményt.
Kosárlabda Tippmix Férfi NB I/A, 7. forduló
Kaposvári KK – DEAC-Tungsram h.u. 96–91 (27–25, 24–18, 24–14, 19–27, 12–7)
Kaposvár: Hilliard 21/9, Plézer 3/3, Price 13/6, Hendlein 12/6, Martin 17. Cserék: Puska 4/3, Krnjajski 5, Ford 19/6, Csorvási 2.
Vezetőedző: Nikola Lazics
Debrecen: Thames 30/12, Polyák 2, Valerio-Bodon 5/3, Dzeletovics 19/6, Aska 18. Cserék: Kerpel-Fronius -, Lapornik 13/3, Neuwirth 3/3, Kovács 1.
Vezetőedző: Milenko Topics
T.H.




