
Fotó: kosarlabda.deac.hu
Lapornik összesen tíz alkalommal lépett pályára a DEAC-Tungsram színeiben, ebből négyszer kezdőként. Átlagban harminc parketten töltött perc alatt 12,6 pontot, 3,8 lepattanót és 2,4 gólpasszt jegyzett. A 193 centis játékosnak ugyan voltak jó mérkőzései – mi több, az Alba Fehérvár ellen egészen kimagasló teljesítménnyel rukkolt elő –, de összességében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, míg az időközben Milenko Topicsot váltó új vezetőedző, Jorgosz Vovorasz más szerkezetben, Josh Haginsszel képzelte el a folytatást. Lapornik a bajnoki szünetet követő ASE, illetve Falco elleni találkozókon már keretbe sem került, az ügy végére pedig mostanra került pont.




