A Győr korosztályos csapatát fogadta Pallagon utánpótlás csapatunk.
Hamar megszereztük a vezetést, a Győr mindent megpróbált az egyenlítés érdekében, végül sikerült is egalizálni az eredményt a félidő végéig. A második játékrészben akadémistáink akarata érvényesült, növelték előnyüket és megérdemelten nyerték meg a találkozót.
DVSC-DLA – ETO FC Győr: 3:1 (1:1)
DVSC-DLA: Csordás, Maruscsák (Figeczki 68’), Csáki, Kenderesi (Kundrák 80’), Justyák, Balla (Talpalló 46’), Csige, Gellén, Girdán (Lakatos 87’), Baráth, Mező
Edző: Joó Zsolt
Gólszerzők: Maruscsák 12’, Mező 64’, Baráth 75’
Joó Zsolt:
Jól indult számunkra a találkozó, hamar sikerült megszereznünk a vezetést, uraltuk a játékot. 25-30 perc után viszont a Győr akarata érvényesült, beszorítottak minket a kapunk elé, sikerült is kiegyenlíteniük. Az öltözőben átbeszéltük a dolgokat, amire a srácok maximálisan vevők voltak. A folytatásban nagy energiákat mozgósítottunk, jobbak voltunk ellenfelünknél, sikerült helyzeteinkből gólokat szerezni és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, hozzátenném, egy jó ETO ellen. A 90 perc során a mi akaratunk érvényesült, eltekintve az első félidei 20-25 perctől, de abban az időszakban is rendezetten játszottunk, kontrol alatt tartottuk a találkozót. Minden dicséretet megérdemelnek a játékosok.
Szerdán a Videoton elleni elmaradt mérkőzésünket pótoljuk, szerencsére bő keretünket jó játékosok alkotják, így nagyobb a variációs lehetőség. Bár az ellenfél a táblázat végén helyezkedik jelenleg, óva intenék, hogy lebecsüljük őket, ebben a bajnokságban nincsenek gyenge csapatok. Hétfőtől már ellenük készülünk és szeretnénk folytatni a győzelmi szériánkat.