Csapódik az öltözőajtó, jóízű nevetés hallatszik a távolból, majd kisvártatva feltűnnek a játékosok is a DESOK csarnok folyosóján. Régóta várták már ezt a pillanatot a DEAC férfi kézilabdázói, elmondásuk szerint mindennél jobban hiányzott a wax jellegzetes illata, és a labda pattogásának hangja, Bíró Imre azonban hamar leszögezte, a nyári szünet utáni első tréningen nem a játékszer, sokkal inkább a négyütemű fekvőtámasz kerül a középpontba.
„Ezúttal is kemény alapozásra számíthatnak a fiúk, s mivel a szövetség döntése értelmében jövőre már az NB I/B Keleti csoportjában versenyezhetünk, szükségünk is lesz a jó erőnlétre – hangsúlyozta a vezetőedző, aki az edzést megelőzően készséggel állt a sajtó rendelkezésére. – A pandémia okozta leállásig magabiztos teljesítményt nyújtottunk, így megérdemeltnek mondható a feljutásunk, s szeretnénk a második vonalban is jó játékkal előrukkolni. A szövetség álláspontja szerint szeptember 13-án, Hatvanban kezdjük a bajnokságot, míg a kupában a Nyíregyházával találkozunk, s bár az edzők továbbképzését csak online tartják meg, nagyon bízom benne, hogy a játékot nem érintik majd a szigorodó járványügyi intézkedések. Elképzelhetőnek tartom, hogy jövőre összevonják az NB I/B két csoportját, ugyanis a versenykiírás alapján az utolsó három helyezett automatikusan kiesik a szezon végén, míg a nyolcadik és kilencedik gárda osztályozóra kényszerül. A DEAC vezetőségétől idén azt tűzte ki célként, hogy minden szakosztály őrizze meg tagságát a divíziójában, így számunkra sem létezik más opció, mint a biztos bennmaradás, amihez az első hét hely valamelyikén kellene végeznünk. A keret erősségének ismeretében reálisnak tartom a célkitűzést, ugyanis egyelőre nincsenek távozóink, az alapemberek örömmel hosszabbították meg a kontraktusukat, az összeszokottság pedig fontos tényező lehet az erősebb riválisok ellen. Az új igazolásaink rendkívül fiatalok, inkább a jövőben lehetnek nagy segítségünkre, de nem félek bedobni őket a mélyvízbe, s bízom benne, hogy jó teljesítménnyel hálálják majd meg a bizalmat.”
Az ifjú titánok mellett vezérszerep hárulhat a friss diplomás Pethő Ákosra, aki góljaival oroszlánrészt vállalt a feljutásban.
„Kitűnő a hangulat az öltözőben, nagyon vártuk már a visszatérést, s mivel tisztában vagyunk a mester edzésmódszereivel, felkészültünk rá, hogy egész nyáron izzadni fogunk – mondta nevetve a huszonöt esztendős irányító. – A bajnokság lezárásakor úgy tűnt, hogy nem lesznek feljutók, ez pedig akkor nagyon rosszul érintette a társaságot, de szerencsére végül a szövetség döntése értelmében elindulhatunk a második vonalban, ahol értelemszerűen nagyságrendekkel nehezebb dolgunk lesz, mint az előző szezonban. Az erőviszonyok egyelőre nem rajzolódtak ki, hiszen még javában tart az átigazolási időszak, így csak a saját teljesítményünkre tudunk összpontosítani, az edzőmérkőzések pedig remélhetőleg reálisabb képet adnak majd a leendő ellenfeleinkről is. Rendkívül fiatal a csapat átlagéletkora, de bízom benne, hogy mindenki kellően motivált lesz, jómagam pedig idén is szeretném vezéregyéniségként segíteni a társaimat. Őszinte leszek, titkon félek kissé a járvány második hullámától, de bízom benne, hogy ezúttal már felkészültebben kezeli majd a kormány a helyzetet, és nem befolyásolja majd a vírus a bajnokság zavartalan lebonyolítását.”
P.G.