Nagyarányú vereség Fóton

Negyven pontos vereséggel kezdte a 2025-26-os idényt magasemberei nélkül felálló DEAC U23-as együttese a Phoenix-MT Fót otthonában.

0

Kepernyofelvetel-50-300x167 Nagyarányú vereség FótonFotó: DEAC

A debreceniek újdonsült vezetőedzője, Kovács Márk 25. születésnapján debütálhatott a kispadon, azonban, hogy a negyedszázad betöltését győzelemmel ünnepelhesse, kisebb csodára lett volna szükség a fóti Phoenix Sportcsarnokban. A hajdúságiak legerősebb összeállításukban sem favoritként utaztak a tavalyi ezüstérmeshez, de három legmeghatározóbb magasemberük, Kovács Ákos, Flasár Botond és Vámos Ádám nélkül majdnem, hogy az esélytelenek nyugalmával kellett pályára lépniük. A felsoroltak hiányában a nem éppen „centerprofilú” Orbán Imrére és Szász-Veres Márkra hárult a teher, hogy felvegye a versenyt a lila-fehérek fizikális alsó posztos kosarasaival – többek között a korábbi magyar válogatott, 205 centiméter magas Juhos Leventével. Ha ez nem lett volna elég, Szentkuti Ákos és Balázsi Ákos sem tartott a gárdával Pest vármegyébe.

A különbség sajnos gyorsan nyilvánvalóvá is vált: három perc után tízzel vezetett a házigazda, míg az első negyed feléhez érkezve már tizennégy pontra rúgott az együttesek közötti távolság (19-5). A DEAC-ban Turán Simon és Varga Sándor igyekezett tartani a lelket, de hiába szerzett egy-két mutatós találatot a hátvédpáros, védekezésben nem találták a megfelelő megoldásokat a cívisvárosiak. A második etap elején Várszegi Ádám villogott, eredményessége révén néhány pillanat erejéig valamelyest közelebb is kerültek riválisukhoz a fekete-fehérek. Surmann Gábor legénysége azonban a félidő derekán megelégelte a vendégek ellenállását, és egy elsöprő, 16-2-s rohammal a félidőre eldöntötte az összecsapást (51-24). Érdemi változást a folytatás sem hozott. A hazaiak töretlenül domináltak, minden játékrészt megnyertek, és végül negyven pontos diadalt arattak.

Phoenix-MT Fót – DEAC U23: 102-62 (29-15, 22-9, 28-22, 23-16)

DEAC: Varga F. 5/3, Gál 13/6, Hőgye 11/3, Várszegi 16/9, Orbán

Cserék: Varga S. 9/3, Csécsei, Turán 5/3, Szász-Veres, Fekete B. 3/3

Vezetőedző: Kovács Márk