04.23-nál Kozma egyéni akcióból nyitotta meg a debreceni gólok sorát. Ezután két perc sem telt el és a centerünk ismét betalált, kihasználva egy hazai kisbüntetést. 08.48-nál Nagy Zalán tört előre és értékesítette Kozma átadását. A 14. percben Varga követte hátvédtársa példáját, majd 18.11-nél Fórián is feliratkozott a gólszerzőink közé. Az 1. harmadban nyomasztó fölényben hokiztak a mieink, a ellenfélnél összesen három kapura lövési kísérletet jegyezhettek fel, a debreceniek 17 kaput eltaláló lövésével szemben.
A 2. játékrészben a magabiztos vezetés birtokában kissé visszakapcsolt a debreceni legénység. A gólok azonban így sem maradtak el; előbb Takács, majd Orosz Ádám talált be, 33.09-nél pedig Nagy Zalán gyarapította pontjainak számát.
A 3. harmad elején kivédekeztük Sándor László 2 perces kiállítását, majd Sándor Bence kezdett villogni, 46.33-nál Csúvár, alig több mint három perccel később pedig Kozma passzát váltotta gólra. 51.41-nél Borbát törlesztett, 5+20 percet kapott testre ütésért. A mieink azonban tovább „termeltek”; előbb Bartók, majd Takács szerzett emberhátrányos találatot. Néhány másodperccel a dudaszó előtt emberelőnyös helyzetből még Szigeti is beköszönt. A hazai játékosok főleg az 5 perces emberfórjuk időszakában próbálkoztak, betalálniuk azonban nem sikerült, Ambrus Levente megőrizte a góltalanságát.
A debreceni együttes kiütéses győzelmet aratott a 11 mezőnyjátékossal felálló hazaiak ellen, bár meghatározó játékosaink egy részét a szakvezetés pihentette. A feladataikat átvevő serdülő játékosok igyekeztek bizonyítani, a 3. harmadban három gólt is szereztek. Ezzel a győzelemmel a mieink folytatták a felzárkózást az U 18-as tabella éllovasaihoz, 2 pontra megközelítve a bronzérmes pozícióban tanyázó Csíkszereda csapatát.
Goodwill Pharma Szegedi Vízmű-DAB – Debreceni HK 0-13 (0-5, 0-3, 0-5)
Gólszerzők: Kozma (2), Nagy Z.(2), Takács (2), Sándor B.(2), Varga, Fórián, Orosz, Bartók és Szigeti




