Poczetnyik Luca: „Nagyon hiányzik a kézilabda”

A Békéscsaba elleni mérkőzés örökre emlékezetes marad a DVSC SCHAEFFLER fiatal játékosa számára. A találkozó rémálomszerűen indult, Luca a kézilabdázók esetében előforduló egyik legsúlyosabb sérülést szenvedte el, elszakadt a keresztszalagja.

0

20200401_174134-300x180 Poczetnyik Luca: „Nagyon hiányzik a kézilabda”

A Vasutas tehetsége meghatározó játékosa az ifjúsági gárdának, de már egyre több szerepet kapott a felnőtt csapatban is. Sajnos egy ideig nem látjuk a pályán a fiatal átlövőt, felépülése hosszú hónapokig elhúzódhat.

 -Még kissé be van dagadva a térdem, de a helyzethez képest jól vagyok, ami kicsit szomorúvá tesz, hogy a járványhelyzet miatt még nem került sor a műtétre – mondta érdeklődésünkre Luca. – Természetesen nem hagyom el magam, próbálom hasznosan tölteni a mindennapjaimat. Láberősítő gyakorlatokat végzek, a gyógytornának köszönhetően egyre több dolgot tudok megcsinálni, már rendesen tudok járni. A napi programból természetesen a tanulás sem maradhat ki.

 -Ez a fajta sérülés elég gyakori a kézilabdában, de úgy voltam vele, velem ez nem történhet meg, sajnos azonban tévedtem. A félpályánál az ellenfél játékosa megpróbált kiszorítani, még most is hallom, a békéscsabai edző hangját, hogy azt kiabálja neki, lökjön ki a pályáról. Meg is tette, de már akkor teljes testsúlyommal a lábamra nehezedtem, elkerülhetetlen volt a sérülés – emlékezett vissza az esetre a fiatal játékos. – Véleményem szerint a játékszituáció nem indokolta ezt a durva szabálytalanságot. Akik látták az esetet, azt mondták, esélyem se volt „túlélni. Sejtettem, hogy nagy a baj, de nem gondoltam, hogy keresztszalag-szakadás lesz a vége, de két nap múlva az MRI vizsgálat megerősítette a korábbi diagnózist. Tudatosult bennem, hogy hosszú kihagyás vár rám, hónapokig nem léphetek pályára, így eléggé magam alá kerültem. Bízok benne, minél hamarabb sor kerül a műtétre, majd elkezdhetem a rehabilitációt. Nagyon hiányzik a kézilabda, imádom ezt a sportot, de még motiváltabb vagyok, mindent meg fogok tenni, hogy visszatérhessek a pályára, együtt lehessek a társakkal.