Sényőn is robogott a kis Lokomotív

A DVSC második csapata nagyarányú győzelemmel zárta a harmadosztály 14. fordulóját.

0

393397945_818908810238971_3296390951684294286_n-300x165 Sényőn is robogott a kis LokomotívFotó: Ásztai Csaba

Idegenben folytatta az őszi menetelést a DVSC fiókcsapata, mely gárda a Sényő otthonába látogatott a hét utolsó napján. Nem volt könnyű dolga a csapatoknak, esőben, mély talajú pályán került sor a vasárnapi párharcra. A piros-fehérek vezetőedzője nem tarthatott a csapattal, így segítője, Árva Norbert irányította ezen a mérkőzésen a gárdát.

Meglehetősen jól alkalmazkodtak a debreceni fiatalok a mostoha körülményekhez, sőt olyan jól, hogy Kócs-Washburn Erik már a 6. percben megszerezte a vezetést. Négy minutum elteltével megduplázta előnyét a kis Loki, ekkor Baranyai Nimród volt eredményes. A piros-fehérek irányították a játékot, a mély talajon is próbáltak kombinatívan futballozni, tették ezt sikerrel. Nyomás alatt voltak a hazaiak, akik próbáltak ugyan kiszabadulni a szorításból, de elvétve lépték át a felezővonalat. Támadójátékukról mindent elmond, hogy Erdélyi Benedeknek még sáros sem lett a meze. A félidő derekánál tovább nyílt az olló, Doktor Zsolt is feliratkozott a gólszerzők közé, majd a 27. minutumban Battai Tamás is mattolta a Sényő védelmét. Szünetre úgy vonultak a csapatok, hogy 0-4 állt az eredményjelzőn.

Lényegében eldőlt a mérkőzés, de a Sényő még nem adta fel, próbált faragni a hátrányból. Volt is néhány ígéretes támadásuk, ám a debreceni védelem tökéletesen zárt. Komolyabb helyzetek a vendégek előtt adódtak, ám a befejezéseknél rossz döntések születtek. A 71. percben viszont Baranyai másodjára is betalált és megszerezte övéi ötödik gólját. A nagy előny birtokában kissé lankadt a figyelem, ezt kihasználták a hazaiak és szépítettek, ám a 90. minutumban a csereként pályára lépő Danyl Liskov visszaállította az ötgólos különbséget, ezzel a találattal 6-1-es eredménnyel zárult a mérkőzés.

NB III Észak-keleti csoport 14. forduló

Sényő – DVSC-II: 1-6 (0-4)

DVSC-II: Erdélyi – E. Romanchuk, Dreskovic (Gellén 57’), Gyenti, Horváth (Takács 78’), Farkas, Baranyai, Doktor (Nwachukwu 57’), Fábián (Kovács 70’), Batai, Kócs-Washburn (Lyskov 70’)

Megbízott edző: Árva Norbert

Gólszerzők: Kócs-Washburn 6’, Baranyai 10’, 71’, Doktor 21’, Batai 27’, Lykov 90’

Árva Norbert: Az egész napos eső alaposan megviselte a pályát, de jól alkalmazkodtunk a körülményekhez, az első félidőben szemre tetszetősen, kombinatívan futballoztunk. Próbáltuk nyomás alá helyezni ellenfelünket, szép támadásokat vezettünk, helyzeteket dolgoztunk ki és megnyugtató előnyre tettünk szert. A második félidőben a Sényő előtt is adódott néhány lehetőség, de védelmünk jól állta a sarat. Támadójátékunk továbbra is hatékony volt, még kétszer bevettük ellenfelünk kapuját. Szerettük volna kapott gól nélkül lehozni a meccset, ez sajnos nem sikerült, de maximálisan elégedett vagyok a fiúk teljesítményével. Amit mérkőzés előtt megbeszéltünk, maradéktalanul betartották, szervezetten, fegyelmezetten játszottak, minden dicséretet megérdemelnek.