
Végre! – több szurkoló is óriási boldogsággal kiáltott fel múlt hétvégén Debreceni Sportuszodában, hiszen a DVSE OB1-es csapata az idényben az első győzelmét aratta. Remélhetőleg a jövőben még több ehhez hasonló sikert élhetünk át, hiszen ezek az apró örömök az utánpótlás-játékosoknak is nagyon sokat jelenthetnek.
A Debreceni Vízilabda Klub gyermek együttesei kimondottan erős mezőnyben, az ország legjobb csapatai között szerepelhetnek. Bár a fiatalok dolgát a koronavírus-járvány rendesen megnehezítette, tisztesen helytálltak és próbáltak a legjobb tudásuk szerint teljesíteni. A csupaszív kissrácok már javában készülnek a tavaszi rajtra, az edzéseken az állóképesség és taktikai elemek fejlesztése mellett egyénileg is képzik őket a szakemberek.
Kardos Sándor vezetésével és Dienes Balázs segítségével a gyermek III. korcsoport is szorgoskodik, a 2009-es születésű Szabó Dénes motiváltan hajtja végre a feladatokat. Az ifjú pólós reménykedik benne, hogy a nem túl sikeres szezonkezdet után a folytatásban sokkal több pozitív élmény fogja érni és a csapattal a tabellán is feljebb léphetnek.
„Ötödik éve vízilabdázom, mára már szívügyem a sportág. A kezdetekben nem élveztem annyira, mert a többiekhez képest kevésbé tudtam úszni, és nem túl sok sikerélményem volt, de kitartottam és a vízilabdába fektetett munkámnak meg is lett a gyümölcse” – mesélt a kezdetekről Szabó Dénes. „Bár az úszástechnikámon még mindig van mit javítani, s szeretnék gyorsabb lenni, valamint fejlődni minden téren. Az edzőim nagyon sokat segítenek, és velünk együtt maximális odaadással küzdenek azért, hogy a csapat minél jobb legyen, és a bajnokságot megnyerjük.”
A fiatal sportoló hozzátette, hogy nagyon sokat köszönhet a családjának, mivel teljes mellszélességgel támogatják, az edzésekre és mérkőzésekre pedig gyakran elkísérik.
„Egy sportos családból származom, édesanyám után az iker lánytestvéreim is kézilabdáznak. Apukám is sokáig kézilabdázott, de ezen kívül más sportokat is kipróbált, és a mozgás mindig az élete szerves része volt. Nekem a vízilabda lett a választott sportágam, amit egyáltalán nem bántam meg. A családom mindig biztat, hálás vagyok nekik, hogy azt csinálhatom, amit szeretek” – fogalmazott Szabó Dénes.
A pólós tehetség végül arról beszélt, hogy egyénileg minél magasabb szintre jutna, a korosztályos csapatban pedig egy olyan meghatározó játékos szeretne lenni, akiben mindig megbízhatnak a társak.
„A többiekkel teljesen összekovácsolódtunk, az edzések szerencsére mindig jó hangulatban telnek. Természetesen nemcsak a medencében, hanem az uszodán kívül is találkozunk, boldog vagyok, hogy a sport által sok barátot szereztem. Aki esetleg még nem próbálta ki a vízilabdát, mindenképp ajánlom, mert egy fantasztikus sport. Igaz, nem a legkönnyebb, a párharcoknál keménynek kell lenni, de egy csapatban kihasználjuk egymás erősségeit, ezáltal óriási köztünk az összetartás. A vízilabdázás varázsa magával ragadott, hosszabb távon pedig a sors eldönti, meddig juthatok a ranglétrán.”
T.H.




