Szebeni István: „együtt vagyunk a DVSC-család”

Hétfőn jelent meg a hír a DVSC honlapján, mely szerint a népszerű tévés műsorvezetőt nevezték ki a klub kommunikációs igazgatójának, aki PR-vezetőként is segíti az egyesületi munkát.

0

szebeni-300x169 Szebeni István: „együtt vagyunk a DVSC-család”Sokszor volt alkalmam beszélgetni Szebeni Istvánnal, természetesen legtöbbször a DVSC volt a téma, hiszen a népszerű műsorvezető is elkötelezett híve a Lokinak. Az már első beszélgetésünk alkalmával érződött, mennyire szereti szülővárosát, Debrecent, bár évek óta Budapesten él, mindig cívisvárosi polgárnak vallja magát. Újságíróként a legjobbak közé tartozik, a Debreceni Sportélet hasábjain vendégíróként több cikket is publikált, mely írások pár perc alatt születtek. Tudását már a DVSC-család tagjaként kamatoztathatja, azt bizton állíthatjuk, a legmegfelelőbb személyt nevezték ki kommunikációs igazgatónak.

„Több éve élek a fővárosban, ám akik ismernek tudják, ezer szállal kötődök a városhoz, itt születtem, büszke vagyok debreceniségemre. Mindig is Loki szurkoló voltam és leszek, ezért is megtisztelő számomra, hogy a jövőben szeretett klubomnál dolgozhatok. Kollégáimmal azon fogunk dolgozni, hogy mindenről időben és megfelelő módon tájékoztassuk drukkereinket. Jelenleg az építkezés fázisában vagyunk, de szeretném, ha a mostani generáció is átélné mindazt, amit én fiatalon, ismét régi fényében ragyogjon a DVSC. Ha az ország bármely pontján meghallják a város nevét, azt a Lokival hozzák összefüggésbe, hiszen Debrecen és a DVSC egy. Nagyon fontos, hogy visszanyerjük a szurkolók bizalmát, mely az elmúlt években megkopott, ha ez sikerül, többen leszünk a lelátón. Mint ahogy az is fontos, újra egymásra találjon a csapat és a szurkoló, hiszen együtt vagyunk a DVSC-család. Én azt érzem, a klub részéről az akarat megvan, a vezetőség mindent megtesz azért, hogy minél többen legyünk a Nagyerdei Stadionban, magunkénak érezzük a csapatot. Természetesen ehhez kellenek a játékosok is, ám ha azt látjuk, a fiúk szívüket-lelküket kiteszik a pályára, az utolsó percig küzdenek, mint tették ezt Kisvárdán, már elégedettek lehetünk. Természetesen nem lehet mindig nyerni, de ha az elkövetkező meccseken is hasonló felfogásban futballoznak a játékosok, a sikerek sem maradnak el. Mindez azt fogja eredményezni, hogy a szurkolók már a mérkőzés végén azt várják, hogy ismét pályán láthassák a csapatot és a helyszínen buzdíthassák kedvenceiket” – fogalmazott Szebeni István.

Isten hozott a családban Pisti!

KZT