Szlovák védőt igazolt a DVSC

Erik Cikos két évre kötelezte el magát Debrecenben.

0

    erikcikos_igazolas720-300x186 Szlovák védőt igazolt a DVSCFotó:dvsc.hu

A mai napon kétéves szerződést kötött a DVSC a 29 éves többszörös utánpótlás és egyszeres szlovák válogatott labdarúgóval, Erik Cikossal.

A védelem mindkét szélén bevethető, 182 centiméter magas játékos Szlovákiában született, majd ott is kezdett el futballozni. Eddigi pályafutása során Lengyelországban, Olaszországban és Skóciában is játszott, legutóbb a Slovan Bratistava labdarúgója volt.

A szlovák élvonalban 108 alkalommal lépett pályára, a legutóbbi szezonban 11-szer kapott szerepet. Karrierje során 9 BL-selejtezőn, és 8 Európa-liga mérkőzésen játszott.

Erik Cikos a szombati, Kisvárda elleni edzőmérkőzésen már pályára lépett a Loki színeiben. Teljesítményével meggyőzte a vezetőséget és a szakmai stábot, így ma délután aláírta a szerződését a DVSC-nél.