Trencsényi gólja fontos három pontot ért a DEAC-nak

Sándor Tamás alakulata egygólos győzelmet aratott az Újpest II otthonában, ezzel megszilárdította második helyét a bajnoki táblázaton.

0

IMG_11621-300x200 Trencsényi gólja fontos három pontot ért a DEAC-nakFotó: Derencsényi István/DEAC

Legutóbb csaknem egy hónapja, április 13-án nyert bajnoki mérkőzést a DEAC NB III-as csapata, amely ennek ellenére továbbra is az ezüstérem legfőbb várományosának számít, de az egyetemisták előnye három pontra csökkent a harmadik helyen álló BKV Előrével szemben. Vasárnap sem várt könnyű erőpróba Sándor Tamás tanítványaira, a debreceni fiatalok ugyanis a jó formában lévő Újpest II otthonába látogattak, de a tabella és az erőviszonyok alapján a mieink tűntek valamivel esélyesebbnek.

Lendületesebben kezdett a DEAC, az újpestiek szabálytalanságokkal igyekeztek tördelni a játékot. Többet járt a labda a hazai térfélen, a beadások és a mélységi indítások is veszélyesek voltak, de a rést sokáig nem sikerült megtalálni a pajzson. A játékrész feléhez érve előbb Ujvárosi Ádám, majd kisvártatva Szabó Levente próbálkozott lövéssel, ám mindkettő elkerülte a kaput. A túloldalon Kenyeres Máté szögletét követően alakult ki egy kisebb kavarodás, a debreceni védelem összességében jól állt a lábán, az első félidő gól nélkül zárult.

A második játékrészben fokozódott az iram, egyre többször jutottak el az egyetemisták a hazai tizenhatos előteréig, Székely Dávid és Bidzilya Anton is megszerezhette volna a vezetést, de Miklósi Benedek eszén egyikük sem tudott túljárni. A DEAC fokozta mezőnyfölényét, az újpestiek főként védekezésre kényszerültek, a gól ugyanakkor még váratott magára. Negyedórával a vége előtt Székely fordult le emberéről, majd félmagas lövéssel próbálkozott, Miklósi nagyot védett. A 81. percben már ő is tehetetlen volt: Trencsényi Bence tette ki a szélre a labdát, majd a visszagurítást követően tűpontos lövéssel megszerezte a vezetést az egyetemistáknak. A hátralévő időben mentek előre a fővárosiak az egyenlítésért, a végén a rutinos Szakály Péter lábában volt a gól, de három méterről a kapu fölé pazarolta a ziccert, a DEAC így egygólos győzelmével elhozta a három pontot Újpestről.

Labdarúgó NB III, 35. forduló

Újpest II – DEAC 0–1 (0–0)

DEAC: Tóth D. – ifj. Sándor T. (Sárosi 70′), Spitzmüller (Gaczella 92′), Szabó L. (Trencsényi 70′), Al-Sheraji, Jankelic (Székely 46′), Lakatos B., Ujvárosi, Bidzilya (Sidibe 61′), Virág, Orosz

Vezetőedző: Sándor Tamás

Gólszerző: Trencsényi 81′

P.G.