Rövid pihenő után a mögöttünk hagyott hétvégén újra élettel teltek meg a pástok, a magyar kardvívó elit a felnőtt Magyar Kupa első fordulójában mérettette meg magát a tokiói ötkarikás játékokat követően első ízben. A debreceni Interfencinget öt kardozó képviseltette, közülük pedig a legjobb esélyekkel az egyesület mindössze tizennyolc esztendős olimpikonja, Battai Sugár Katinka szállt versenybe. Az olimpiát megjárt csapatból a hölgyeknél Katona Renáta és Pusztai Liza is képviseltette magát, így nívós versenyre, izgalmas asszókra volt kilátás.
Az erősebbik nemnél Szatmári András számított favoritnak, aki végül meg is nyerte a viadalt, a döntőben Galgóczy Tamást felülmúlva. A fiatal debreceni indulók is szépen helytálltak, K. Szabó Mátyás 3-3-as, míg Bányay Marcell 3-2-es mérleggel zárta a csoportkör küzdelmeit, ám a legjobb 16 közé jutásért vívott asszót mindketten elveszítették. K. Szabó a korábbi világbajnoki ezüstérmes Iliász Nikolásztól kapott ki 15-10-re, Bányay pedig Galgózytól szenvedett 15-11-es vereséget.
A gyengébbik nemnél a három favorit osztozott a dobogós helyeken, melléjük a Honvéd színeiben versenyző Keszei Kíra fért még fel a pódiumra (a bronzéremért ugyanis nem rendeznek asszót). Battai Sugár magabiztos vívással verekedte át magát a csoportkörön, majd az egyenes kieséses szakaszban is remekelt, így bejutott az ország legjobb négy női kardvívója közé. Ott aztán Pusztai Liza jobbnak bizonyult, ám a bronzérem így is rendkívül fényesen csillog, a debreceni tehetség asszói pedig különösen biztatóak voltak a novemberi, orleans-i világkupa előtt.
Vívás, kard Magyar Kupa, eredmények:
Férfiak:
1. Szatmári András (MTK)
2. Galgóczy Tamás (Vasas)
3. Kossuth Bálint (UTE) és Habony Viktor (Vasas)
…
25. Bányay Marcell (Interfencing)
29. K. Szabó Mátyás (Interfencing)
Nők:
1. Katona Renáta (Vasas)
2. Pusztai Liza (BVSC)
3. Battai Sugár (Interfencing) és Keszei Kíra (Honvéd)
18. Simon Petronella (Interfencing)
20. Kónya Csenge (Interfencing)
P.G.