Vízilabda: Időnként sikerült meglepni a bajnokaspiránst

0

OSC-Smitula-768x512-300x200 Vízilabda: Időnként sikerült meglepni a bajnokaspiránstFotó: Nagy Anita/DVSE

Határozottan kezdett a házigazda, az első negyedben öt jelenlegi és korábbi válogatott játékos talált be. Sorrendben Manhercz Krisztián, Tóth Márton, Salamon Ferenc, Erdélyi Balázs és Burián Gergely voltak eredményesek, jelezve, hogy az OSC egyáltalán nem veszi félvállról a fiatalokkal teletűzdelt DVSE elleni találkozót. A mieinknél egyedüliként Krasznai Bendegúz szerzett gólt az első játékrészben, a korai megilletődöttség azonban a folytatásban tovatűnt és az együttes felvette a harcot a fővárosiakkal (5-1).

A kilenc gólt hozó második nyolc percben beindult az adok-kapok: hol a hazai, hol a vendégek hálóőrének kellett a háta mögé nyúlnia. A debrecenieknél Macsi Patrik kétszer, Oltean Sebastian és Stefanidesz Levente pedig egyszer vették be az OSC kapuját (10-5).

Fordulás után egy kisebb vendég gólcsend következtében növelte az előnyét a vendéglátó, a negyed hajrájában azonban magára talált a DVSE. Tőzsér Dávid és Zsilák László személyében két újabb játékosunk iratkozott fel a góllövők közé (14-7).

A záró játékrészben Somorjai Péter is lehetőséget kapott a kapuban és bemutatkozott egy újabb debreceni utánpótlás tehetség, Barta Tóbiás. A hazaiak négyszer, a DVSE pedig kétszer talált be Tőzsér Dávidnak és Smitula Gergőnek köszönhetően, kialakítva a 18-9-es végeredményt.

A lényegi kérdések nagyjából már a találkozó előtt eldőltek, hiszen azt már az előzetes esélyek alapján tudni lehetett, hogy az OSC nem ezen a meccsen fogja elveszíteni 18 bajnoki óta tartó veretlenségi sorozatát. A debreceni srácok szerettek volna egy jót vízilabdázni egy világsztárokat felvonultató ellenféllel szemben. Sikerült megnehezíteni a dolgukat, helyenként meglepni őket, kivívni a tiszteletüket. Bízzunk benne, hogy mire a számunkra is igazán nagy téttel bíró mérkőzések elérkeznek, a csapat még élesebben játszik majd, a győzelem reményében!

E.ON Férfi OB1 21. forduló

OSC-Újbuda – Debreceni VSE 18-9 (5-1, 5-4, 4-2, 4-2)

Gólszerzők: Tóth M. 5, Erdélyi 5, Burián 3, Manhercz 1, Salamon 1, Dala 1, Bundschuh 1, Sziládi 1, ill. Tőzsér 2, Macsi P. 2, Smitula 1, Oltean 1, Krasznai 1, Stefanidesz 1, Zsilák 1

Miroslav Bajin: Hajtós, mozgalmas meccsen vagyunk túl. Tudtunk volna többet lőni, elkerülhető gólokat is kaptunk, de a kilenc lőtt találattal kifejezetten elégedett vagyok. Nagyon gyorsan játszottak, végig ott kellett lenni fejben is. Néhol sikerült meglepni őket, aminek örülök. Barta Tóbiásnak gratulálok első OB1-es mérkőzéséhez, egy újabb ígéretes játékos a DVSE utánpótlásából! Büszke vagyok a csapatomra, játékosaim végig küzdöttek, ez kell a folytatásban is.