
Fruzsina mindössze 13 éves, de már 10 éve táncol, csak az idei évben több mint 20 alkalommal ért el dobogós helyezést, nyert látványtánc különdíjat, „Év Tánc” díjat, formációban és szólóban kiemelt arany minősítést, arany fokozatú elismerést a Magyar Táncszövetség versenyein. 2019.májusában “A” kategóriában kétszeres magyar bajnoki, az elmúlt hétvégén pedig Balatonfüreden Európa-bajnoki címet szerzett.

Az újdonsült Európa-bajnok már tánctáborban erősít és készül a jövő évi versenyszezonra, nyár közepén újabb tábor vár rá, virágkarneváli felkészülésben és szereplésben vesz részt, folyamatosan magánpróbákon gyakorol. Azt ígérte, a 2020-as évben újra meglepetés koreográfiákkal indul a magyar bajnoki címért és lép színpadra az Európa-bajnokságon.

Feltétlenül meg kell említeni Fruzsina felkészítő táncoktatóját, Miklósi Ivettet, a sikerekhez az ő munkája is kellett.




