A Hatvan elleni vereséget két győzelemmel feledtették Máté Péter tanítványai, akik a hét utolsó napján újabb sikert akartak ünnepelni. Ehhez a 11. helyen álló Tiszaújvárost kellett két vállra fektetni. A mérkőzést végre valóban hazai környezetben játszották a piros-fehérek, ugyanis a Pallagi Edzőcentrum frissen átadott 1. számú játékterén fogadták ellenfelüket. Érdekesség, hogy vendéggárdát a DVSC egykori sikeredzője, Kondás Elemér irányította.
A debreceni fiatalok az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést, a játék zömmel az ellenfél tizenhatosánál zajlott. A vendégek próbálták ugyan átlépni a felezővonalat, ám ha sikerült is nekik, csak pillanatokat töltöttek a kis Loki térfelén, ennek ellenére volt egy-két ígéretes lehetőségük. A cívisvárosiak fölénye meddőnek bizonyult, hiába voltak meg a helyzetek, a szünetet jelző sípszóig nem tudták bevenni a Tisza-partiak kapuját.
A térfélcserét követően hamar sikerült megtörni a jeget, a 48. percben Gyenti Kristóf juttatta a labdát a vonalon túlra. Csak két minutumot kellett várni az újabb találatra, ekkor Doktor Zsolt mattolta a vendégek védelmét. Az 59. percben már zsebben érezhették a piros-fehérek a három pontot, Gyenti másodjára is eredményes volt. A 67. minutumban visszajött a meccsbe a Tiszaújváros, de hiába zárkózott közelebb, a 84. minutumban Regenyei Gergő bebiztosította a kis Loki győzelmét.
A sikernek köszönhetően a Máté-legénység ideiglenesen fellépett a dobogóra, ha a DEAC netán kikapna, a harmadik fokán várhatják az utolsó fordulót.
NB III Északkeleti csoport 29. forduló
DVSC-II – Tiszaújváros: 4-1 (0-0)
DVSC-II: Szondi – Gyenti (Sánta 63’), Szakál (Lénárt 87’), Doktor (Regenyei 63’), Patai (Kristóf 87’), Lovas, Asztalos, Rácz, Farkas, Kiss Gy., Nyikos (Török 76’)
Vezetőedző: Máté Péter
Gólszerzők: Gyenti 48’, 59’, Doktor 50’, Regenyei 84’




