
Fotó: Nagy Anita
Nem csak a szakmai stábban, de a játékos keretben is komoly változások voltak. Kállay Márk a Ferencvárosban, Lévai Márton az OSC-ben, Boros Tamás és Somlai Tamás Szegeden, Szőke Szabolcs Miskolcon, Dimitrije Obradovics Montenegróban folytatja, míg Kaszanyi Roland visszavonult. Az érkezők oldalán Kovács Gábor (OSC), Dőry Farkas (Partizan Belgrád), Kósik Soma (Miskolc) és a junior világbajnok Giorgo La Rosa (Catania) neve szerepel.
A hétfői edzésen 13 játékos állt Miroslav Bajin rendelkezésére, Stefan Vidovic, Lukas Durik és Giorgo La Rosa augusztus első felében érkezik, míg az U18-as válogatottal a szombathelyi világbajnokságra készülő Fekete Gergő is később csatlakozik a társakhoz.
-Bár várhatóan csak augusztus közepére lesz teljes a keret, hétfőn már elkezdtük az edzéseket. Az új igazolások közül hárman már velünk vannak, így remélhetőleg hamar sikerül majd beilleszkedniük. Az előttünk álló szezonban igyekszünk majd minél több debreceni fiatalt beépíteni a csapatba, a 18-as bő keretből 11-en saját nevelésűek. Egyébként a DVSE rövid- és hosszú távú terveiben is szerepelnek a fiatal tehetségek, jelenleg a 1999-es és a 2000-es korosztály beépítése van folyamatban. A bajnokság egyik legfiatalabb csapata leszünk, de nem fogunk senki ellen feltett kézzel harcba szállni, szeretnénk a középmezőny első felében végezni. –zárta szavait Miroslav Bajin vezetőedző.




