
Az egynapos, a résztvevő csapatok számára ingyenes futballtornán – melyet a T-Bútor és a Le-Petit támogat – a 2010-es és a 2011-es születésű gyerekek rúgják majd a bőrt, 4+1-es felállásban. A fiatalabbak a kis műfüves pályán, míg az idősebbek a nagy műfüvesen mérkőznek meg. A 10 órától kezdődő tornán az első három helyezett csapat oklevelet és érmet kap, a legjobb kapus és mezőnyjátékos pedig különdíjat vehet át.
A 2010-es korosztálynál tizenkét együttes vág neki a küzdelmeknek a négy, egyaránt hármas csoportban, ahonnan az első kettő jut a legjobb nyolc közé, majd keresztbe játékkal, egyenes kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek. A 2011-es születésűeknél körmérkőzéses lebonyolítás után alakul ki a végső sorrend.




