Kiválóan teljesítenek a debreceni Piruett Tánc Stúdió növendékei az idei versenyszezonban, folytatva ezzel a korábbi évek sikersorozatát. A cívisvárosi táncosokra hétvégén újabb erőpróba várt, a soroksári országos versenyen léptek színpadra. A kétnapos viadalon három kategóriában – dance show, modern és kortárs – csillogtatták meg tudásukat, 33 koreográfiát mutattak be a mini, gyerek, junior, ifjúsági és felnőtt mezőnyben.
Előadásaik elnyerték a bírók tetszését, akik magas pontszámokkal díjazták a produkciókat, ez pedig 23 érmet eredményezett. A medálok mellett a stúdió vezetője, Simonyi Kitty átvehette a Legtöbb kreatív ötlet különdíjat.
Eredmények
Aranyérem: Nagy Blanka (The Ball), Szabó Noémi (Half a man), Kiss-Tóth Dorottya – Sidibe Aicha (Body love), Junior modern csoport (Mesélek a bornak), Bartuska Bella – Csizmadia Dorina (Helyező és a ceruzák), Mini show csoport (Súlyemelő olimpia), Felnőtt show csoport (Légy önmagad), Junior show formáció (Szónyegszövő)
Ezüstérem: Petrus Izabella (Fame), Nagy Anna Babett (Confident), Hutóczki Petra (Vattacukorlány), Mini show formáció (Napraforgószemek), Gyerek show formáció (Narancslé), Mini show csoport (Rakoncátlan marcipánok), Junior modern formáció (Fall out), Szarka Édua (Tornászlány), Balogh Luca – Balogh Zsófia (Személyiségtípusok), Junior show csoport (Titkos naplóm), Junior show formáció (Burnin’ up)
Bronzérem: Kozma Csenge Lili (Agony), Gyerek show csoport (Perhabs), Junior modern formáció (Home), Nagy Fruzsina (Mások véleménye)
- hely: Junior modern csoport (Conflict), Holopovics Nóra (Stream), Gyerek show formáció (Higher)
5.hely: Gyerek show csoport (Mesterségek fája), Pacsura Dorka (No other)
8.hely: Balogh lili (Tulipán)
9.hely: Pécsi Anna (Bruises), Petrus Izabella (Mihez illek én?)
11.hely: Csizmadia Dorina (Filmcsapó)
14.hely: Bertuska Bella (Szivacs)
Felkészítő tanárok, koreográfusok: Tóth Andrea, Kiss Nikoletta, Bartuska Vivien, Háló Csenge, Ötvös Eszter, Bácsik Lulu, Tornya Alexandra, Bedő-Török Eszter, Vadászi Tamara, Kiss Nikoletta, Tőke László, Madarász András, Simonyi Kitty





