Kötelező feladat teljesítve

A DVSC könnyed játékkal, három gólt szerezve nyerte meg a mérkőzést.

0

               teskand_loki_kezdokep720-300x186 Kötelező feladat teljesítveFotó:dvsc.hu

Teljesen átalakította a csapatot Herczeg András, az utazó keretbe azok a játékosok kerültek be, akik bajnoki mérkőzésen kevés lehetőséget kaptak illetve a fiókcsapatban játszanak.

Az első játékrészben főleg a hazaiak térfelén folyt a játék, fölényben futballoztunk, ezt az első percek két kapufája is jelezte, majd a 14. percben megszületett Bényei jól eltalált lövése után a vezető gólunk, amit szinte azonnal követett Avdijaj találata. Nem volt túl nagy iram, a Teskánd főleg védekezett, nehezen tudták megtartani a labdát, de egy-két alkalommal eljutottak a kapunkig, ám komoly veszélyt nem jelentettek.

A második félidőben sem változott a játék képe, továbbra is fölényben futballoztunk, az elején Avdijaj háromra növelte az előnyt. Folyamatosan a Teskánd tizenhatosa előtt tartottuk a labdát, a hazaiak ritkán tudtak kiszabadulni a szorításból. Támadónk később büntetőt is hibázott, voltak még helyzeteink, de az eredmény már nem változott, könnyed játékkal jutottunk tovább. A zalaiak minden dicséretet megérdemelnek, végig lelkesen, sportszerűen futballoztak. Ebben a játékrészben fiókcsapatunk három tehetséges játékosa, Bárány, Zsóri és Nikitscher is pályára léptek.

Magyar Kupa, 7. forduló
Teskánd KSE – DVSC 0–3 (0-2)
 Teskánd, 500 néző. Vezette: Barna (Kiss, Varga)
Teskánd: Vas – Major, Magyar, Bedő, Gulyás (Czömpöl, 86.) – Karvalics, Somogyi, (Czigány, 73.) Pergel B. – László (Kiss P., 55.), Pergel D., Balogh A.
DVSC: Kosicky – Bényei, Szatmári, Ujvárosi, Cikos – Damásdi, Jovanovic (Zsóri, 68.), Csősz (Nikitscher, 46.), Kuti – Avdijaj, Nagy K. (Bárány, 59.)
Gól: 0-1 Bényei (15.), 0-2 Avdijaj (16.), 0-3 Avdijaj (49.)
Sárga lap: Nikitscher (85.)