Az első harmad volt szoros

Egyesületünk U 16 B csapata november 18-án délután a Kazincbarcikai Ördögök együttesével találkozott a Debreceni Jégcsarnokban.

0

defaultnews_u16-1-300x200 Az első harmad volt szoros

Debreceni HK B – Kazincbarcikai Ördögök 5-14 (3-2, 0-4, 2-8)
Gólszerzők:
 Szabó T.(2), Szabó M., Balogh és Némethi

Prakab Szilárd: „Ezen a találkozón egy majd minden téren erősebb csapat ellen játszottunk. Jól kezdtük a mérkőzést, az első harmad után vezetéssel vonultunk be az öltözőbe. A második harmad elején kaptunk két gyors gólt, ezzel a kazincbarcikaiak átvették a vezetést. A 3. játékrészre a játékosaim elfáradtak és már nem tudtak visszajönni a mérkőzésbe. Ennek ellenére a meccs végéig küzdöttek a srácok. A kölyök korosztályból feljátszók is mindent megtettek a csapatért. Külön nem emelnék ki senkit, mert a fiúk egy csapatként küzdöttek és valamennyien megérdemlik a dicséretet.”