Üveges Katalin: „rengeteget dolgoztunk, sokat léptünk előre”

A DLA-DEAC U19-es lánycsapatának őszi teljesítményét pozitívan értékelte az együttes szezon közben kinevezett szakvezetője.

0

45398336_2611157742235660_203996798937726976_n-300x225 Üveges Katalin: „rengeteget dolgoztunk, sokat léptünk előre”

Váratlanul ért a felkérés, hogy vegyem át a csapat irányítását, épp külföldön tartózkodtam, nem is számítottam ilyesfajta felkérésre. Nagypályás együttest még nem irányítottam, kicsit tartottam attól, hogy tudok megbirkózni a feladattal, de ez egy kihívás volt számomra, örömmel vállaltam el a munkát. Kellett egy kis idő, míg megismertük egymást a lányokkal, összecsiszolódtunk, míg azok is visszatértek, akik az edzőváltás miatt elmaradoztak. Mivel az én specialitásom a technikai képesség fejlesztése, illetve a dinamikus mozgás, ezért ezekre helyeztük legfőképp a hangsúlyt az edzéseken, de sokat gyakoroltuk a mélységi indításokat, területbe való bejátszásokat, megindulásokat, különböző taktikai elemeket. Mivel csak tizenhat fős a keretünk, ráadásul sérülések, betegségek miatt ez a létszám sincs meg mindig, a tizenegy a tizenegy elleni játékra nem volt módunk az edzéseken, de lehetőségeinkhez képest próbáltuk kihozni a legtöbbet a helyzetből. Elégedett vagyok a hozzáállással, edzésen való aktivitással, a lányok alázatosan végezték a munkát.

Idén egy osztállyal feljebb, a kiemelt bajnokságban indultunk, a szerepléssel elégedett vagyok, amit vártam, azt a lányok maximálisan teljesítették, bebizonyították, nem véletlenül állunk újoncként a tabella negyedik helyén, ez szorgalmas munkájuk és jó hozzáállásuk gyümölcse. Mióta átvettem a csapatot, egy vereséget szenvedtünk el, az NB-I-es játékosokkal felálló ETO egyértelműen jobb volt nálunk. Viszont olyan mérkőzést is tudtunk hozni, mint a Soroksár elleni, amin telesen tartalékosan tudtunk kiállni a sok sérülés miatt, de akik pályára léptek, bizonyították, lehet rájuk számítani, jó teljesítményre képesek, ez pedig mutatja a csapat erejét.

A lányok már megkezdték a pihenést, de hogy ne legyen teljes a leállás decemberben, néhány edzőmérkőzést fogunk játszani a futsal csapattal. Van két-három sérültünk, számukra kötelezően rehabilitáció van előírva. Már kaptunk meghívásokat különböző téli tornákra, de majd később pontosítjuk, melyeken fogunk elindulni, az viszont biztos, januárban egy nagyon kemény felkészülést fogunk elkezdeni, amit már nagyon várok.

Összegezve az elmúlt időszakot, kellemesen csalódtam, rengeteget dolgoztunk, sokat léptünk előre, jó közösség kovácsolódott össze. Köszönöm a lányoknak a pozitív hozzáállásukat és bajnoki szereplést.

A DLA-DEAC őszi statisztikája:

10 mérkőzés, 7 győzelem, 3 vereség, 46 rúgott és 25 kapott gól. 21 ponttal a 4. helyen zárták az idei bajnokság őszi szakaszát.

A csapat legeredményesebb játékosa Pintye Vivien, 14 találattal, ezzel 2. a bajnokság góllövő listáján.

Szép volt lányok!