Szombathy András: „Sokat tettünk a sikeres szereplésért”

Az Eötvös lányok az idei bajnokságban is csodát tettek, vezetik az NB-II keleti csoportját, annak ellenére tudtak ilyen parádésan szerepelni, hogy több játékos távozott, akiket fiatalokkal pótoltak. A lányok nem először bizonyítják, hogy szerény anyagi körülmények ellenére, hittel, akarattal és a játék iránti szenvedéllyel is lehet eredményesen röplabdázni. A csapat edzője szerint a siker egyik kulcsa a csapategységben rejlik.

0

ds_2017_12_10_17_10_1-300x225 Szombathy András: „Sokat tettünk a sikeres szereplésért”

Nagyszerű őszt tudhatunk magunk mögött, kilenc győzelemmel és egy vereséggel lettünk őszi elsők, de a vesztes meccsen a Békéscsaba ellen is tudtunk játszmát nyerni. Meglepett, hogy ilyen jól tudtunk szerepelni, hiszen idén a feladónk távozott, egy 18 éves lány vette át ezt a posztot, ráadásul egyik szélsőnk is eligazolt. Viszont Kovács Katalin, aki bejelentette visszavonulását, néhány mérkőzésen vállalta a játékot, valamint Zolnai Vanda is a csapat rendelkezésére állt az utolsó két találkozón. Eleinte érződött játékunkon, hogy gyengültünk, mégis jöttek az eredmények, de fokozatosan egyre masszívabb lett a csapat. Tény, több találkozón jó adag szerencsére is szükségünk volt, egy mérkőzésünket se nyertük meg fölényesen. A siker kulcsa a csapategységnek, az idősebb játékosok rutinjának, technikai, taktikai tudásának köszönhető, akik kiélezett helyzetben is tudtak jó döntéseket hozni és ez inspirálta a többieket. Az idősebb és fiatalabb generáció elfogadta egymást, kialakult egy masszív közösség. Több fiatal kapott lehetőséget, kiemelném Németi Rebekát, aki 18 évesen szinte minden mérkőzésen pályára lépett, még betegen is és jó teljesítményt nyújtott, de Barnucz Gréta is hasznos tagja volt a csapatnak. Vannak játékosok, akiktől többet vártam, bízok benne tavasszal bizonyítani fognak. Sokat tettünk a sikeres szereplésért, ráadásul olyan együttesekkel vettük fel a harcot, akik egészen más anyagi háttérrel rendelkeznek, mint mi.

Többen kérdezték, vállaljuk-e az NB-I-es szereplést, de én óvatos duhaj vagyok, a lányoknak is azt mondom, mindig csak a következő mérkőzésre koncentráljunk. Nagyjából hét találkozót kellene megnyernünk a ránk váró tízből, hogy élen végezzünk a keleti csoportban, ha megérdemeljük, kitárul egy ajtó előttünk, ami az osztályozót fogja jelenti számunkra. Ha úgy alakul, hogy esetleg feljutunk, azt nagyon át kell gondolnunk, az élvonal mezőnye jóval erősebb, másfelől ott már egészen más szervezeti és anyagi feltétel szükséges. Január 5-én kezdjük a labdás edzéseket, remélem, a játékosok át tudják menteni az erőnlétüket.

Szép volt lányok! Hajrá Eötvös!