A srácok átgázoltak a Szegeden

U 16 A csapatunk január 6-án a Szegedi Vízmű együttesével játszotta évkezdő mérkőzését.

0

defaultnews_u16-300x200 A srácok átgázoltak a Szegeden

A mieinknek volt némi törleszteni valója a szegediekkel szemben, mivel az idegenben megnyert októberi találkozó után, a hazai meccsünket december végén egy góllal elveszítettük. Ezúttal viszont az összecsapás első pillanatától kezdve látszott, hogy a mieink be fogják darálni a 11+1 játékossal jégre lépő vendégeket.

Az 1. harmadban négy percig sem bírták a nyomást a szegediek, 03.45-nél Révész Levente szerezte a mieink első találatát. A 7. percben Aranyos, majd a 15. minutumban Dorogi ütött gólt, beállítva a harmad végeredményét. A debreceni együttes óriási fölényét a 12-1-es kapura lövési statisztika is aláhúzza.

A 2. játékrészben többször próbálkozott a vendégcsapat, 11 lövéssel kísérleteztek, de gólokat csak a mieink szereztek, szám szerint ötöt. Révész Levente újabb két gólt vágott ebben a harmadban, majd SzeferinkinMicskei és Dorogi növelték a találataink számát.

A 3. harmadban tovább potyogtak a gólok, általában 2-3 percenként rezdült meg a szegediek hálója. Aranyos és Dorogi ebben a harmadban is eredményesek voltak, rajtuk kívül ZilahiTerdikKovács BalázsSzéles és Révész Csongor is feliratkoztak a góllövők közé. A gólpasszok terén Révész Levente és Révész Csongor különösen aktív volt az egész mérkőzés során. A kapura lövések száma 13-3 volt ebben a periódusban, ebből is kitűnik, hogy az ellenfél ekkorra teljesen elkészült az erejével és alig tudott ellenállást kifejteni.

A gólokban gazdag találkozót ezzel a különbséggel is megérdemelten nyerte meg a minden tekintetben jobban hokizó debreceni együttes. Kiemelésre kívánkozik a debreceni kapuban Végh Dániel teljesítménye is, aki 100 %-os hatékonysággal védett, azaz „shut out”-ot ért el.

OKOS CSANÁD: „Az alapszakaszban elszenvedett 6-5-ös vereségünkért mindenképpen szerettünk volna revánsot venni, ami teljes mértékben sikerült is. Az említett találkozón a puhányság és a lustaság miatt maradtunk alul a szegediekkel szemben, akik  akkor és most is két sorral érkeztek. Minden egyes játékosom teljes erőbedobással állt bele a mérkőzésbe, nem sok teret hagytunk az ellenfélnek.  Arra számítottunk, hogy ha sokat korizunk, folyamatos nyomás alá helyezzük őket és mind a három sor száz százalékos munkát tesz bele a meccsbe, akkor nagyon hamar el fognak fáradni. 15 gólt lőttünk,  amire ebben a szezonban még nem volt példa. Nagyon örülök, hogy ilyen szép győzelemmel kezdtük el az évet. Gratulálok a csapatnak!”

Debreceni HK A – Goodwill Pharma Szegedi Vízmű 15-0 (3-0, 5-0, 7-0)
Gólszerzők:
 Révész L.(3), Dorogi(3), Aranyos(2), Szeferinkin, Micskei, Zilahi, Terdik, Kovács B., Széles és Révész Cs.