Ujvárosi Ádám: “Tetszenek az edzések, vártam már, hogy ismét elkezdődjön a munka”

A DVSC 18 esztendős, saját nevelésű labdarúgója, Ujvárosi Ádám 2018 telén került fel csapatunk első keretéhez. Az utánpótlás válogatott belső védő az edzések mellett javában tanul, hisz a vizsgaidőszak kellős közepén van.

0

ua-1-300x200 Ujvárosi Ádám: "Tetszenek az edzések, vártam már, hogy ismét elkezdődjön a munka"

– Hatalmas megtiszteltetés számomra, nagyon örülök ennek a díjnak. Úgy gondolom, plusz lökést adott nekem a felkészülésre, és továbbra is arra ösztönöz, hogy még jobban odategyem magam. Tetszenek az edzések, vártam már, hogy ismét elkezdődjön a munka. Élvezzük a tréningeket, hisz az elmúlt egy hétben a megfelelő futómunkát össze tudtuk párosítani a labdás gyakorlatokkal – fogalmazott Ujvárosi Ádám, aki a vizsgaidőszakról is beszélt honlapunknak. – Összesen hét olyan tantárgyam volt, amelyből vizsgáznom kellett. Ebből ötöt szerencsére már teljesítettem, de a jövő héten vár még rám két írásbeli megmérettetés. Tudom jól, hogy a sport és a tanulás lemondásokkal jár, gondolok itt a barátokra és szórakozásra, de ha így folytatom, sikeresen befejezem az egyetemet és egy jó futballista karriert futok be, teljes mértékben megéri a számomra.