
A lányok ugyan elveszítették az első szettet, ám a következő háromban remekeltek, és 3-1-re megnyerték a rangadót a klinikai campus tornacsarnokában. Kuszkó Zsolt vezetőedző elégedetten értékelte a látottakat.
– Először is köszönöm a lányoknak ezt az élményt. Hosszú idő óta megint benne volt a csapatban az a plusz mind a pályán és mind a kispadon, ami kell egy győzelemhez. Nagyon örülök, hogy végre eltűnhet a “ha” a mondatom elejéről. Most a lányok azt játszották, amit tudnak. Ugyan sajnos az első szett elment – hiába ott is végig vezettünk –, de mintha semmi nem történt volna. Ott volt az erő a támadásokban, és végre magunknak csináltuk a pontokat, így sikerült legyőzni azt a Kispestet, akitől ősszel szoros meccsen, de 3-0-ra kikaptunk. Külön kiemelném, hogy majdnem minden ütőnk 60% felett csinált pontot, amihez kellett a sok jó bejátszás és feladás – összegzett az edző.




