Ezt a meccset gyorsan el kell felejteni

Súlyos vereséget szenvedett a DEAC női kosárlabdacsapata a másodosztályú bajnokság 16. fordulójában.

0

c_5bbf270685ab0-300x225 Ezt a meccset gyorsan el kell felejteni

Fotó:deacbasket.hu

Az eddig összesen egy vereséget szenvedő, a tabella második helyén álló Csata DSE már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést. Az agresszívan védekező fővárosiak más ritmusban kosárlabdáztak, és hatékony gyorsindításaiknak köszönhetően húsz perc után már 27 pontos előnyre tettek szert. A fordulás után Földvári Andreáéknak sikerült valamelyest stabilizálni a játékukat, de a vendéglátók így is nagyarányú győzelmet arattak.

Kovács Imre tanítványai a következő fordulóban az utolsó előtti helyen szerénykedő Dávid Kornél Akadémiát fogadják.

Csata DSE – DEAC 79-37 (21-4, 18-8, 19-15, 21-10)

DEAC: Mezei, Kernács, Szabó, Göttlinger 9/9, Földvári 13 cserék: Foltin 5, Jávor, Körösi 6, Horváth 2, Herdon 2, Gál.

Kovács Imre: Sajnos már az első ütéstől padlót fogtunk. Lassan és körülményesen játszottunk az elején, melyet az ellenfél gyorsindításokkal büntetett, amiket nem tudtunk megállítani. A második negyedben pedig saját magunkat gyorsítottuk fel, és nagyon rövid támadásokat vezettünk, melynek ugyanaz lett az eredménye. A fordulás után feljavultunk valamelyest, védekezést váltottunk és türelmesen támadtunk. Bár a nagy különbségen már nem tudtunk faragni, így legalább voltak pozitív momentumai a mérkőzésnek.